Index Vakbarát Hírportál

Túlélhette volna Pistorius barátnője?

2014. március 19., szerda 14:27 | aznap frissítve

Oscar Pistorius perének 13. tárgyalási napját tartották. A ballisztikai szakértő szerint a térdtől lefelé műlábú futó csonkjain állva lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampot. Aki, ha az első lövés után máshová esik, talán túlélhette volna a támadást.

A ballisztikai szakértő Chris Mangena meghallgatásával kezdődött a nap. Gerrie Nel ügyész megpróbálta vele rekonstruálni, milyen helyzetben érhették a lövések Reeva Steenkampot, amikor a nő a fürdőszobában volt. Mangen szerint Steenkamp a csípőjén kapott lövés alapján állt, és nem a WC-n ült. A második lövés nem kapta telibe, a golyó gellert kapott, de így is okozott kisebb hátsérülést neki.

A szakértő úgy véli, a nő védekező pozícióba helyezkedhetett, karját maga elé tartotta. A negyedik golyó ezért is hatolhatott át felkarján, mielőtt a fejét találta el. A lövéseket 60-300 centiméter távolságból adhatták le. Mangena a lövések magasságaiból azt gondolja, hogy Pistorius a csonkjain és nem műlábain állt, amikor lőtt. A szakértő szerint a fürdőszobában lévő újságtartó okozta Steenkamp vesztét, ha nem arra esik, hanem a padlóra, elkerülhette volna a többi lövést.

A gyilkosságról a vérnyomok szakértőjét, Ian Van der Nestet is kikérdezték. A szakértő az egész házat átvizsgálta, az után is kutatott, hogy a lövések előtt lehetett-e bármilyen harc Pistorius és Steenkamp között. A bíróságon bemutatták a véres fürdőszobát is, Van der Nest a vértócsákat elemezve elmondta, hogy melyik, milyen sérülés után keletkezhetett. A WC-nél talált szerinte a fejlövés eredménye.

A boncolásnál nem találtak olyan sérüléseket, amit tompa tárgy okozhatott, így kizárható, hogy krikettütővel verték agyon Steenkampot.

A harmadik tanú Michael Sales volt, ő Pistorius Iphone-ját és Ipadjét vizsgálta meg. A gyilkossági előtti nap, február 13-a böngészési előzményeit valószínűleg maga a futó törölte, de a szakértőknek sikerült kinyerni az akkori adatokat is. Az elemzés szerint a futó pornóra és eladó luxusautókra kattintott. Barry Roux ügyvéd szerint a szakértők azt viszont nem tudták kimutatni, hogy ki használta valójában az Iphone-t.

A tárgyalás hétfőn folytatódik. Gerrie Nel ügyész valószínűleg már csak négy-öt tanút fog beidézni.

Rovatok