Index Vakbarát Hírportál

Történelmet írt Tóth a Superbike-vb-n

2014. június 8., vasárnap 12:50

Ifjabb Tóth Imre, a BMW Racing Team Toth versenyzője a 14. helyen ért célba a Superbike gyorsaságimotoros-világbajnokság malajziai hétvégéjének első vasárnapi futamán, így két vb-pontot szerzett. Ifjabb Tóth ezzel sporttörténelmet írt, a sorozat csúcskategóriájának történetében ugyanis eddig még nem szerzett pontot magyar motoros, írja az MTI.

A pilóta az MTI-nek azt mondta, a tikkasztó malajziai hőségben nagyon nehéz volt versenyezniük, mivel a fizikai terhelés miatt nem tudtak úgy koncentrálni, mint máskor. „Sokkal jobban elfáradtam, mint amire számítottam, a végén már alig láttam, majdnem elájultam, de egy óriási hajrával sikerült megszereznem az első pontjainkat” - nyilatkozott ifjabb Tóth. Hozzátette, sajnálja, hogy a második futamon - amelyen 18. lett - elmaradt a pontszerzés, de összességében nagyon boldog.

A magyar csapat másik versenyzője, Sebestyén Péter az első versenyen műszaki probléma miatt kiesett, a második futamon pedig a 19. helyen végzett. A Superbike-vb idei szezonja két hét múlva, az olaszországi Misanóban folytatódik.

Rovatok