A gyorsasági rekordot őrző George Poteet az amerikai Utah államban, a Nagy-sóstónál tesztelt a napokban, amikor félelmetes balesetet szenvedett speciális autójával.
Nagyjából három mérföldnyi száguldás után elveszítette az uralmát az autó fölött, és 595 km/h-s sebességnél pörögni kezdett, majd százmétereken át csúszott. Az autó romokban hevert, de szerencsére a biztonsági ketrec egyben maradt, ez óvta meg a piltótát a súlyos sérüléstől.
A segítség hamar odaért, és kiszabadították a roncsból, majd egyből kórházba szállították megfigyelésre. Poteet a következő napon visszatért a baleset helyszínére, és mindenkinek megköszönte a segítséget.
A sebességi rekordot 2012-ben állította fel Speed Demon nevű járművével, amivel most bukott, akkor 707 km/h-s sebességet ért el ugyanezen a helyen. Azért kezdett el ismét tesztelni, mert szeretné megjavítani ezt a csúcsot és elérni az 500 mérföld/órás, azaz nagyjából 804 km/h-s sebességet.