Az 1960-as római olimpián párosban bronzérmes kenus, Törő András úgy ment ki Tokióba, hogy többet már nem akar visszajönni Magyarországra.

Sokat kérdezősködött, hogyan lehet megpattanni, és a legveszélytelenebb utat, az olimpiai disszidálást választotta, ott a legkevésbé szigorú ugyanis az ellenőrzés.

„Már 1962-ben foglalkoztatott a gondolat, hogy Amerikában szeretnék élni. A hazám szabadságharca ugyan elbukott, de én az egyéni szabadságomért még küzdhettem. Akkor Essenben volt a világbajnokság, azt tanácsolták nekem, ne Németországban lépjek le, mert ott táborba kerülök, fél évig ott kell lenni, és onnan semmi garancia arra, hogy utána az USA-ba is mehetek, lehet, hogy csak Svédország fogad be. Volt egy amerikai kenus haverom, ő ígérte, mindenben segít nekem. Csakhogy az olimpia előtt besoroztak. Ekkor egy vasat sem adtam volna azért, hogy én egyáltalán kijutok Tokióba. Aztán váratlanul leszerelhettem, az utolsó pillanatban elkezdtem készülni a válogatókra, amiket megnyerve ott lehettem a csapatban. Emlékszem, még a Képes Sport utolsó lapján is szerepeltem, mint a válogatók győztese, hiszen mindhármat megnyertem” - vágott bele sodró lendülettel.

Tokióban nem versenyzett jól, aztán egyszercsak csomag nélkül, nehogy gyanút ébresszen a vezetőkben, kisétált a várostól negyven kilométerre lévő, kajakosoknak épített lakóházakból, és egyenesen az amerikai követségre ment.

Még útközben is vívódott önmagával, a helyes lépést választja-e, de amikor belépett a követség kapuján, már nem volt visszaút.

„Átléptem a küszöböt, és ez képletesen nagyon jól kifejezi, mi történt. Egy óra múlva már gépre tettek, és már útban is voltam Amerika felé. Folyamatosan pörgött az agyam, dolgozott bennem az adrenalin, akkor most hogyan tovább. Mi lesz a szüleimmel, a testvéremmel, mi lesz azokkal, akik Tokióban maradtak. Utólag elmesélték nekem, hogy egy rögtönzött csapatgyűlést hívtak össze, és azt kutatták, tudott-e bárki más a tervemről. Mindenki hallgatott, ami nem csoda, hiszen senkit sem avattam be. Apróbb retorziók voltak, a bátyám is elveszítette a munkahelyét, a szövetségből is piszkáltak embereket.”

Amikor meghallották a stewardessek a repülőm, hogy most lépett le, és életében először utazik a lehetőségek országa felé, mindegyiktől kapott egy szerencsedollárt. Nem váltotta be egyiket sem, azóta is őrzi azokat, pedig korgott a gyomra, amikor megérkezett. „Ez a négy dollár volt a vagyonom.”

Komoly biztonsági vizsgálatokon ment át, mert egy évvel korábban ölték meg Kennedyt, és minden Keletről érkező idegen gyanús volt. Hazugságvizsgálatnak is alávetette magát, hogy igazolja, ő csak elmenekült a diktatúrából.

Mivel honvédos volt, egyben katona, ezért tartottak tőle komolyan, hogy ő az oroszoknak dolgozó ügynök. Az FBI még a becenevét (Vanek) is kiderítette, korábbi életének minden részletét ismerték.

1965 januárban íratták be az amerikaiak egy nyelvtanfolyamra, elsőre nem sikerült neki 75 százalék fölé kerülni, de ez a kudarc nem törte meg, mert két hét múlva már három százalékkal túlteljesítette az elvárt szintet. Ez volt az egyik alapfeltétele az országban maradásának, és egyben annak is, hogy el tudjon helyezkedni. Kicsit meg is ijedt, hogy kitoloncolják, amikor elsőre vonal alatt maradt.

Előtte alkalmi munkákat kapott – havat lapátolt, kertészkedett -, többnyire csak kosztért és lakhatásért.

Hamarosan eredeti szakmájában, hajótervezőként dolgozhatott, de emellett az USA színeit is képviselte az olimpiákon 1968-ban és 72-ben is. Megnősült, két gyereke született, majd amikor a versenyzői karrierjének vége lett, következett a sportvezetői.

Az USA olimpiai bizottságának titkára lett az 1984-es, Los Angeles-i olimpia után, a legszűkebb, hatfős irányítói testület tagja. Ebben a minőségében látogatott először haza, 1986-ban.

„Kár tagadni, tele volt a gatyám. Nagyon szívesen jöttem, mert rég láttam a szeretteimet, de azért megfordult a fejemben, mi lesz, ha elfognak. Schmitt Pali nyugtatott, nem lesz semmi baj, és lényegében ez volt az első kapcsolatfelvétel a két ország sportbizottságai között.”

A Los Angelesben élő Törő élményeit hamarosan könyvben is megírja, angolul, ott is fogják kiadni, a fia már olvasta, és tetszett neki, bár a kommunizmusra vonatkozó dolgokat nem igazán értette.

A sorozat első részében a futballista Palotai Károly beszélt, aki bajnok lett, de aranyat nem kapott érte. Kausz István párbajtőröző volt a második, aki Egerszegit és Darnyit is kezelte. A harmadik részben a kétszeres győztes Rejtő Ildikó filmet követelő életútját mutattuk be, a negyedik rész az olimpiai győztes női vívóinkról szólt. Az ötödik részben a vízilabda csapat elképesztő fordítását elevenítettük fel.