Index Vakbarát Hírportál

Kiemelt beruházás lett az MTK létesítmény-fejlesztése

2014. november 4., kedd 10:11 | aznap frissítve

A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette az Magyar Testgyakorlók Körének létesítmény-fejlesztési projektjeit, azaz a Hidegkúti Stadion és a zuglói Lantos Mihály Sporttelepre tervezett sportcsarnok építését, így ezek megvalósítása felgyorsulhat.

Az MTK keddi közleménye szerint a már korábban elfogadott, összesen 5,65 milliárd forint költségvetési támogatás mértéke nem nő, ám a kifizetés ütemezése változik, méghozzá kedvezően.

"Ezzel mind a Lantos Mihály sporttelepen létesítendő multifunkcionális sportcsarnok, mind pedig a Hidegkuti Nándor Stadion építése tovább gyorsul, mert lerövidülnek a hatósági eljárási határidők. Másrészt a kormány rendelkezett a korábban meghatározott nagyságrendű források rendelkezésre bocsátásának előrehozásáról is, azaz a támogatás összege nem, csupán az ütemezése változott, ezzel is segítve a beruházások minél gyorsabban történő megvalósítását" - áll a közleményben.

A zuglói multifunkcionális csarnok építésére 1,39 milliárd forintot, a Hidegkuti Stadion újjáépítésére 3,91 milliárd forintot, a stadionhoz kapcsolódó edzőpálya megújulásának költségeire pedig 350 millió forintot biztosít a kormány, mely ebből 4,2375 milliárd forintot jövőre, 852,5 milliót pedig 2016-ban tesz elérhetővé a klub számára.

A közlemény szerint a klub úgy látja, hogy ezáltal minden feltétel adott ahhoz, hogy a stadion – az eredeti terveknek megfelelően – 2016 nyarán, míg a Lantos Mihály Sporttelep sportcsarnoka egy évvel később átadásra kerüljön.

Az MTK-nál 2010 decemberében fogadták el a középtávú, 2020-ig tartó fejlesztési stratégiát, melyben szerepelt a stadion és a zuglói sporttelep fejlesztési terve is. Ennek a megvalósítását biztosítja a tavaly november 16-án a kormány és a klub között aláírt stratégiai megállapodás, az anyagi hátterét pedig az akkori, 4,85 milliárd forintról szóló kormányhatározat, illetve az egy hónappal később született kormánydöntés a Hidegkúti Stadion átépítéséhez biztosítandó további 800 millió forintról.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke áprilisban jelentette be a 2020-ig megvalósuló, összesen 6,5 milliárd forintból megvalósuló létesítmény-fejlesztéseket, jelezve hogy az összeg 90 százalékát a kormány, tíz százalékát pedig saját forrásból finanszírozzák.

Idén augusztusában a kormány – a vonatkozó rendelet módosításával – az MTK kezébe adta a stadionépítés teljes körű előkészítését és lebonyolítását, majd szeptember 17-én kétfordulós tervpályázatot írtak ki a Hidegkuti stadion tervezésére. (MTI)

Rovatok