Index Vakbarát Hírportál

Az Index olvasói dönthetik el, ki legyen halhatatlan sportoló

2014. november 5., szerda 10:31

Grosics Gyula és Sándor Csikar Károly halála után helyettük két újabb sportolót választanak be a jövő héten a Halhatatlanok Klubjába. A következő napokban Buzánszky Jenő, Kásás Tamás, Kovács Antal, Kovács István, Nagy Tímea egymást fogja bemutatni, az önök feladata, hogy szavazzanak, melyikük a legérdemesebb az elismerésre.

1990-ben alakult meg a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete – Vitray Tamás volt a névadó –, a megalakuláskor szurkolók szavaztak a magyar sport csodás és korszakokat meghatározó egyéniségeire. Papp Lászlóra és Balczó Andrásra például 150 ezer szavazat érkezett postán.

Az első 21 fős álomcsapatba mindketten bekerültek, rajtuk kívül még olyanok is, akik nem voltak olimpiai bajnokok, például a kilencszeres kenus világbajnok Wichmann Tamás, aki sportága jelentős egyénisége volt. Azóta a tagok cserélődtek, miután az idősebbek közül többen meghaltak.

Ki legyen halhatatlan?

  • 6143
    Kásás Tamás
  • 4575
    Buzánszky Jenő
  • 3852
    Nagy Tímea
  • 840
    Kovács Antal
  • 592
    Kovács István

Legutóbb Grosics Gyula és Sándor Károly, a helyükre jelenleg öt jelölt van. Közülük kettőt önök választhatnnak be a klubba. A pillanatnyilag 19 fős tagságnak most ön is segíthet a szavazással, ki legyen a legjobbak közül egyben halhatatlan is. A szavazás eredményét a 19 fős közgyűlés elé fogják terjeszteni, ők mondják ki a végső szót.

A klubba bekerülni már komoly elismerés: Kamuti Jenő, az olimpiai ezüstérmes vívó például azt tartotta életében az egyik legfontosabbnak, hogy ebbe a kivételes körbe bekerülhetett. Pedig Kamuti a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, vagyis a nemzetközi sportdiplomáciában is komoly karriert futott be. Polgár Judit is kifejezetten büszke volt, hogy a múlt nagy bajnokai értékelték teljesítményét, és bekerülhetett a klubba.

Az alábbiakban az öt versenyben lévő bajnokot mutatjuk be. Az udvariasságot betartva az egyetlen nővel kezdtük, utána pedig ábécésorrendet választottunk.

Nagy Tímea, 44 éves

A 2000-es és a 2004-es olimpián is ő nyerte az első magyar aranyat, ezek után a többiek felszabadultabban versenyezhettek, nem volt teher, hogy még mindig nincs meg az első bajnok.

A balkezes vívónő előbb Udvarhelyi Gábor, később Kulcsár Győző irányításával ért a csúcsra. A korszak másik legjobbját, a francia Laura Flesselt 2000-ben az elődöntőben, négy év múlva a döntőben verte.

Nagy Tímea így verte Flesselt

Mindkét olimpia előtt gyereket szült, majd a 2006-os egyéni világbajnoki címe előtt hozta világra harmadik gyermekét. 2008-ban még harcba szállt, hogy a negyedik olimpiájára is kijusson, nem sikerült neki, ezért hamarosan a visszavonulás mellett döntött.

Buzánszky Jenő, 89 éves

A három éven át veretlen labdarúgó Aranycsapat egyetlen élő tagja. Olimpiai bajnok, 1952-ben a jugoszlávokat verték a döntőben, két év múlva ezüstérmes a világbajnoki döntőben. Ki ne tudná, az NSZK 0:2-es hátrányból fordította meg a meccset.

Amikor futballozni tanítottuk Angliát, 6:3

1953-ban az évszázad mérkőzésén is játszott a Wembley-ben, amikor Magyarország 6:3-ra verte a házigazda Angliát. Aztán a Dorog edzője, egyesületi vezetője volt, stadiont is neveztek el róla a városban.

2011-ben lett a nemzet sportolója. 49-szer játszott a válogatottban, jobbhátvéd posztján, gólt nem szerzett.

Kásás Tamás, 38 éves

Az ország 1997-ben ismerhette meg a nevét, amikor három gólt lőtt, pontosan annyit, amennyit a válogatott a jugoszlávok elleni Európa-bajnoki döntőben. Régi idők meccse volt, a 3-2-es végeredmény 20 vagy 25 évvel azelőtt is ritkának számított.

1997-es férfi vízilabda-Európa-bajnokság

Kásás másik különös ismertetőjele, hogy mindent megnyert, amit csak lehetett a sportágban. És ez most nem túlzás, hanem szikár tény.

2003-ban vált teljessé az aranykollekciója, amikor a Possilippo Napolival KEK-győztes, a válogatottal pedig vb-győztes lett. Háromszoros olimpiai bajnok, ötödik olimpiáján, Londonban köszönt el az aktív sporttól.

Kovács Antal, 42 éves

A magyar dzsúdó sport legnagyobb alakja. Olimpiai bajnok és világbajnok. Két aranyát majdnem egy éven belül szerezte, ennél többet azóta sem ért el senki a sportágban.

Az 1992-es olimpián az övé volt a legváratlanabb arany, mert a 95 kilós súlycsoport legnagyobb menőit 20 évesen, junior korban oktatta. A döntőben két combbal indított akcióját honorálták, így érte el a sportág legnagyobb sikerét.

Kovács Antal legyőzi a világot

93-ban a brazil Miguelt verte a vb-döntőben, abban az évben nem volt nála jobb sportoló az országban.

Négy olimpián indult, jelenleg a paksi atomerőmű kommunikációs igazgatója, még sportolói pályafutása alatt doktori címet szerzett.

Kovács István, 44 éves

Már 1991-ben világbajnok az 51 kilósok között, korábban senkinek nem sikerült ugyanez az ökölvívásban. Még abban az évben Eb-győztes is, egy év múlva olimpiai bronzérmes. 1996-ban – kubai ellenfelet verve – olimpiai bajnok 54 kilóban, egy év múlva a budapesti világbajnokságon az 57 kilósoknál nincs jobb nála.

Emlékezetes kép: nagy monoklival állt a dobogó tetején.

Kovács István olimpiai bajnok lesz

Profi pályafutására 2001 januárjában, egy müncheni világbajnoki címmeccsen, Chelo Diaz legyőzésével tette fel a koronát. Ő a hazai sport első profi ökölvívó világbajnoka jegyzett szervezetnél (WBO). Címvédése nem sikerült, még az év végén volt egy meccse, 2002 márciusban jelentette be visszavonulását. A WBO alelnöke, televíziós műsorvezető.

A héten ők fognak beszélni egymásról az Indexen, mit jelentett számukra a többiek sikere. Miközben önök folyamatosan szavazhatnak rájuk.

Ők tizenkilencen halhatatlanok:

Rovatok