Az Index olvasói dönthetik el, hogy öt olimpiai bajnokunk – Nagy Tímea, Buzánszky Jenő, Kásás Tamás, Kovács Antal és Kovács István - közül kit válasszanak be a Halhatatlanok Klubjába Grosics Gyula és Sándor Károly halála miatt megüresedett helyekre.

„Iszonyú nagy megtiszteltetés, hogy ebbe a sorba bekerülhettem. A meghatottságtól alig jutottam szóhoz, amikor megkaptam az értesítést a jelöltségről. Ha a legkevesebb szavazatot kapom is, már az hatalmas érdem, hogy bekerültem, itt nem szégyen leghátul végezni” - kezdte az Indexnek Kovács Antal, a dzsúdó egyetlen magyar olimpiai bajnoka, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója.

Kovácsé volt 1992-ben a legváratlanabb olimpiai arany, hiszen 20 évesen nyerte, előtte egy junior vb-ezüstje volt. A legjobbakat alig merte megszólítani is, ők tették meg helyette. Egerszegi Krisztina vagy Darnyi Tamás a szemében félistenek voltak, álmában sem gondolta, hogy ő, mint egyszerű halandó, pár nap múlva ugyanazt éri el, mint ők.

„Akkor nem én voltam a világ legjobb dzsúdósa, de aznap nem tudott senki sem legyőzni. Az én példám jól mutatja, milyen a sport, mennyire kiegyenlített, és milyen kevésen múlik egy siker, mert amikor esélyes voltam és megvolt már bennem a szükséges rutin, akkor nem sikerült nyerni. Egy pillanat alatt nagyot fordult velem a világ, kellett egy év, amíg én ezt meg tudtam emészteni. Igazán pedig talán mind a mai napig nem sikerült feldolgozni, hogy olimpiai bajnok vagyok.”

Kokóra is úgy tekintett, mint egy félistenre, hiszen ő már 1991-ben világbajnok lett. Amikor beszélgettek, az ökölvívó részélről nyoma sem volt a nagyképűségnek.

„Ezt a közvetlenséget és természetességet a mai napig megőrizte. A hírnevét és az ismertségét mindig a jó szolgálatába állította, nem tudom őt felhívni úgy, hogy ne segítsen nekem.”

Nagy Tímeáról azt emelte ki, hogy amikor már esélyes volt, Athénban, akkor is sikerült végigmenetelnie, és legyőzni mindenkit. „Ez egy hihetetlen képesség, nekem például ez nem sikerült. Így kell ezt csinálni. Arról pedig nem is szólva, hogy a szülések után több mint húsz kilót leadva lett bajnok. Nála sokkal jobban kevesen mutatták meg, hogyan működik együtt az élsport és a család.”

Buzánszky Jenőről ami elsőként eszébe jutott, hogy hozzá hasonlóan ő is Tolna megyében született.

„Az eszemet sem tudom, mikor hallottam először a nevét. Azzal ugyanakkor szinte a világ bármelyik pontján szembesültem, hogy a giroszos éppúgy, mint egy sportdiplomata, ismerte az Aranycsapatot, aminek ő is a tagja volt. Amikor személyesen is megismerhettem, még tovább nőtt a szememben, mert a humora megragadott. Külön imponált ez a magatartás, és ahogy viselte a szeretet, a megbecsülést az elmúlt 50-60 évben.”

Kásásról azt emelte ki, hogy nem volt könnyű öröksége, hiszen az édesapja már magasra tette a mércét a vízilabdában, és ő még ezt a magas lécet könnyedén átugrotta.

„Mivel nem csapatban sportoltam, csak elképzelni tudom, milyen az, amikor a többiek tőlem várják a megoldást. Amikor egy feszült helyzetben higgadtnak, mégis pontosnak kell maradni. Ha végignézem az eredményeit, azt látom, ő ezeket a helyzeteket többnyire magas szinten nem remegő kézzel, hanem magabiztosan oldotta meg. Igazi vezértípus.”