Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a pályán fejbe dobott krikettsztár

2014. november 27., csütörtök 08:48

Két nappal azután, hogy egy labdával fejbe találták mérkőzés közben, meghalt a 25 éves Phil Hughes krikettsztár. Az ausztrál sportolót óriási tehetségnek tartottak, közönségkedvenc volt.

Hughes a keddi mérkőzésen próbálta elrántani a fejét Sean Abbott labdája elől, de ez nem sikerült időben, megszédült, majd magatehetetlenül összeesett. A légzése is leállt egy időre, mesterséges lélegeztetést kellett neki adni a pályán, mielőtt kórházba szállították. 

Egy sydney-i kórházba vitték a South Australia játékosát, ahol megoperálták, majd mesterséges kómában tartották, eszméletét már sosem nyerte vissza a baleset után. Napokig kritikus volt az állapota, csütörtök hajnalban hunyt el. Az orvosai szerint egy artériája sérült meg a balesetben, emiatt súlyos vérzés alakult ki az agyában. Annyira ritka volt a sérülése, hogy mindössze száz ehhez hasonló esetet dokumentáltak eddig, köztük csak egyet, amit krikettlabda okozott. 

Phil Hughes Knocked Out by Bouncer - Collapses Face First

Tony Abbott ausztrál miniszterelnök is kifejezte együttérzését a családnak. "Hogy egy fiatal életnek egy mérkőzés vessen véget, az egész egyszerűen sokkoló" - mondta. 

"Lesújtott minket, ami történt. Túl sokat kell használnunk a tragédia szót a sportban mostanában, de ez a szörnyű baleset tényleg egy igazi tragédia" - nyilatkozta az ausztrál krikettszövetség vezetője, James Sutherland.

Rovatok