Index Vakbarát Hírportál

Nincs még egy olyan sznúkerzseni, mint Ronnie O'Sullivan

2014. december 5., péntek 11:01

Ronnie O'Sullivan negyeddöntőbe jutott az egyik legjelentősebb sznúkertornán, a UK Championshipen 6-0-ra győzte le egykori edzőpartnerét, Matthew Seltet úgy, hogy az utolsó frémben maximális bréket lökött.

A legjobb formáját hozta, maximálisan koncentrált, oktatófilmbe illő játékot mutatott be. A kommentátorok a hatodik fekete után megemlítették 147-et, a 10. után már megvolt a továbbjutás is, onnantól már csak a 147 volt a kérdés.

A kulcs a 11. fekete utáni piros volt, amit az ötszörös világbajnok a középső lyukba tett el. Ahogy az ilyenkor, egy emlékezetes játéknál lenni szokott, az utolsó piros előtt a másik asztaltól is átjöttek a játékosok.

O'Sullivan játéka tökéletes, a színesek mind a helyükön voltak, mikor letakarította mind a 15 pirosat. A sárgára ideális szögben próbálkozhatott, innentől olyan állás volt az asztalon, ami egy ilyen szintű játékosnak edzésfeladat.

Az angol a rózsaszín után már a levegőbe öklözött, az utolsó fekete után pedig jött a tombolás.

Ronnie O'sullivan 147

Ez volt a pénteken 39 éves O'Sullivan karrirerjének 13. maximális brékje, értékét tovább emeli, hogy törött bokával érte el (ezért visel sportcipőt a videón), mert néhány nappal ezelőtt kocogás közben megsérült.

„Remegtem, mint a nyárfalevél. Már az utolsó fekete előtt ünnepeltem volna, de aztán mégsem, mert mi van, ha elhibázom? Hatalmas volt így befejezni a meccset, csak úgy hömpölygött bennem az adrenalin."

O'Sullivan a legjobb nyolc között Anthony McGill ellen folytatja.

Rovatok