Index Vakbarát Hírportál

Vívó ob: a BHSE két csapataranyat szerzett

2014. december 20., szombat 18:55

Női tőrben és férfi párbajtőrben a BHSE, női kardban pedig a BVSC győzött csapatban a vívók budapesti országos bajnokságán, írja az MTI,

A női tőrözőknél megismétlődött a 2013-as döntő a BHSE és az UTE között, ám tavaly óta a lila-fehérek megerősödtek a pénteken egyéni aranyérmet nyert Mohamed Aidával. Kezdetben úgy tűnt, az UTE visszavág a tavalyi vereségért, 8-6-ra és 15-10-re is vezetett, akkor azonban a címvédő vezére, Knapek Edina 7-3-ra nyerte Gólya Fruzsina elleni asszóját, ezzel egy tusra csökkentette a Honvéd hátrányát. Ezután megint az UTE tőrözői vívtak eredményesebben, 35-26-ra elhúztak, de később Knapek ismét remekelt, két tusra csökkentette a hátrányt (36-38). Az utolsó asszóban Mohamed 41-40-re vezetett, amikor Varga Gabriella kiegyenlített, és letelt a vívóidő. A ráadás egy percben Varga talált, így a Honvéd megvédte címét.

Női kardban az MTK és a BVSC vívta a döntőt, ami valójában a tavalyi finálé megismétlése volt, de az akkor győztes BSE azóta beleolvadt az MTK-ba. A nyitóasszóban a vasutasok egyéni bajnoka, Várhelyi Anna 5-0-ra kikapott, a következő párharc után pedig már 10-5-re vezetett az MTK. Várhelyi Kata 10-3-as sikerével viszont a BVSC 15-13-ra fordított, és aztán már nem is adta ki a kezéből az aranyérmet, így itt nem történt címvédés.

Akárcsak férfi párbajtőrben, ahol a BHSE simán verte az elmúlt évben aranyérmes Balaton VK-t. Az első asszóban az újdonsült egyéni bajnok Rédli András 5-1-re kikapott Somfai Pétertől, ezután pedig a honvédosok egyre növelték előnyüket.

Ob, csapateredmények:

női tőr:
    elődöntő:
UTE I.-Törekvés 43-31
BHSE I.-TDVE I. 45-27
    a 3. helyért:
Törekvés-TDVE 39-38
    döntő:
BHSE I.-UTE I. 42-41

A végeredmény: 1. BHSE I. (Balogh Orsolya, Knapek Edina, Lupkovics Dóra, Varga Gabriella), 2. UTE I. (Gólya Fruzsina, Kreiss   Fanni, Mohamed Aida, Schmél Viktória), 3. Törekvés (Hajas Nóra, Pásztor Flóra, Pásztor Sarolta, Tóth Janka)
 
női kard:
    elődöntő:
BVSC I.-Kárpáti 45-25
MTK-BVSC II. 45-31
    a 3. helyért:
BVSC II.-Kárpáti 45-25
    döntő:
BVSC I.-MTK 45-40

A végeredmény: 1. BVSC I. (Mikulik Júlia, Péntek Brigitta, Várhelyi Anna, Várhelyi Kata), 2. MTK (Garam Nóra, Gárdos Judit, Márton Anna, Mihalik Nóra), 3. BVSC II. (Bérczy Dorottya, Kelecsényi Mirabella, Kövér Csenge, Lipták Laura)

férfi párbajtőr:
    elődöntő:
Balaton VK-BVSC 37-29
BHSE I.-Vasas 45-32
    a 3. helyért:
BVSC-Vasas 45-40
    döntő:
BHSE I.-Balaton VK 45-33

A végeredmény: 1. BHSE I. (Boczkó Gábor, Cho Taeun Sándor, Imre Géza, Somfai Péter), 2. Balaton VK (File Mátyás, Hanczvikkel Márk, Rédli András, Siklósi Gergely), 3. BVSC (Kiss Gergő, Komáromy-Poros Csongor, Marosi Ádám, Pádár Tamás)  

Az ob a férfi tőrözők és kardozók, valamint a női párbajtőrözők csapatversenyével fejeződik be vasárnap a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

Rovatok