Index Vakbarát Hírportál

Nyolcpárevezősök üldözésével kezdődik az evezős szezon

2015. március 19., csütörtök 14:11

A Danubius Nemzeti Hajósegylet (DNHE), a Magyar és a Budapesti Evezős Szövetség szombaton ismét megrendezi a gróf Széchenyi István-emlékversenyt és a Budapest Kupát a Margitszigeten. A Tarlós István főpolgármester fővédnöksége mellett zajló esemény a hazai évad ünnepélyes nyitányának számít.

A program tradicionálisan az I. világháborúban elesett egykori evezősök emlékköveinek megkoszorúzásával kezdődik 9.45 órakor.

Ezt követi a nemzetközi Budapest Kupa, azaz a nyolcasok, négypárevezősök és a hazai vizeken szokatlan hajóegység, a nyolcpárevezősök versenye hét ország 70 hajójával. A futam különlegessége, hogy a csapatok egymás után, 30 másodpercenkénti indítással, üldözéses rendszerben teljesítik majd a 4,5 kilométeres távot az Óbudai-sziget északi csücskétől a DNHE csónakházainál elhelyezett célvonalig.

Idén első alkalommal a Budapest Kupa a három közép-európai, Duna-parti főváros – Bécs, Pozsony, Budapest - Capital Cup elnevezésű evezős versenysorozatának nyitó állomása is egyben. A körverseny további fordulói: Pozsonyi Egyetemi Regatta és Wiener Achter, a végső győztes a távot mindhárom fordulón sikerrel teljesítő nyolcasok és nyolcpárevezősök közül kerül ki.

A szervezők nem titkolt célja az, hogy ezzel a látványos evezős eseménnyel népszerűsítsék a sportágat, Budapest ékességét, a Dunát, mint sportolásra is alkalmas folyót megszerettessék gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, valamint különleges versenyzési lehetőséget kínáljanak hazai és külföldi evezősök számára Budapest központjában. (MTI)

Rovatok