Index Vakbarát Hírportál

Ha szétpattan az izom, akkor is van visszatérés

2015. április 17., péntek 08:52

Az ír Tommy Dolan brutális sérülést szerzett egy erőemelő versenyen, 280 kilóval próbált meg guggolni, amikor mindkét négyfejű combizma elszakadt. Erőemelő világbajnokunkat, Bocz Tamást kérdeztük arról, hogyan jöhet össze ilyen csúnya sérülés.

Bocz Dolan hátterét nem ismeri, de néhány általánoságot elmondott. Több okra is visszavezethető egy-egy durva izomszakadás. „Már a felkészülés során alapvetően túlterhelt lehetett. Az is előfordulhat, hogy be kellett fogyasztania, és például vízhajtás miatt megváltozott az izomzata. Folyadék- vagy tápanyagbeviteli problémái is lehettek. Ilyenkor egy-két kilón is sok múlhat."

„Az is benne van, hogy a hétről-hétre versenyeken induló erőemelő a nagy adrenalinban észre sem veszi, hogy apróbb szakadásokat szedett össze. Ez mindig benne van, de később ezekből lehetnek a súlyos sérülések."

Bocz szerint nem a súly nagyságán múlik, hogy szakad-e az izom, ha valami nincs rendben, akár egy bemelegítősúlynál is megsérülhet a sportoló.

Dolan térdbandázzsal guggolt, de ez nem arra szolgál, hogy megóvja a sérüléstől. A ruhás erőemelésnél nagyobb teljesítményt lehet vele elérni.

Bocz látott már olyan erőemelőt, akinek leszakadt a bicepsze, de két év alatt annyira szépen meggyógyult az izma, hogy a versenyzéshez is visszatért. Persze egyénfüggő, hogy ki mennyire tud regenerálódni.

Rovatok