Index Vakbarát Hírportál

Húsz nemzetközi verseny lesz a Gyulai Memorialon

2015. április 28., kedd 12:05

Idén másodszor ad otthont Székesfehérvár a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjnak, amelyre július 7-én kerül sor, közölte az MTI.

Gyulai Márton versenyigazgató a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az elmúlt négy alkalommal mindig egy kicsit a lehetetlent próbálták meg, mindig egy picivel többet az előző évinél, és a statisztikák, visszajelzések szerint ez eddig sikerült.

Spiriev Attila, a nagydíj sportigazgatója elmondta, hogy 17 nemzetközi számot rendeznek, háromban azonban A és B futam is lesz, így összesen 20 nemzetközi versenyt láthat a közönség.

A férfi és a női kalapácsvetés ezúttal is a nemzetközi szövetség (IAAF) sorozatának része, továbbá nemzeti számokra is sor kerül, köztük a "Te mennyit futsz 100-on?" elnevezésű programra is. Kiemelte, a legjobb hazai atléták már elkötelezték magukat a versenyre, és az elmúlt négy nagydíj sikerének köszönhetően a külföldi sztárok körében is egyre jobb a fogadtatása a Gyulai Memorialnak. A székesfehérvári helyszín különlegessége, hogy a nézők testközelből figyelhetik az olimpiai és világbajnoki érmeseket.

Pars Krisztián olimpiai bajnoki kalapácsvető, aki egyedüliként mind a négy Gyulai Memorialon győzött, jelezte, hogy jelenleg makacs közelítőizom-húzódással bajlódik. A versenyszezont május 26-án Ostravában kezdi, a székesfehérvári viadalra pedig főpróbaként tekint, hiszen az másfél hónappal előzi meg az év főversenyét, a pekingi világbajnokságot.

Rovatok