Index Vakbarát Hírportál

A MOB-elnök Borkai szerint Gömöri Zsolt már nem tudja képviselni a parasportot

2015. május 28., csütörtök 19:13 | aznap frissítve

A paralimpiai bizottság elnökének botrányos ügyei miatt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy sportvezetők önös érdektől vezérelve ne ismerjék fel, mi az egyetlen helyes út előttük. Szerinte Gömöri Zsolt elvesztette a hitelét, és már nem tudja képviselni sem a bizottságot, sem a sportolókat.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpia Bizottság elnöke szó szerint ki nem mondva, de távozásra szólította fel a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetőjét, Gömöri Zsoltot a körülötte kialakult helyzetre hivatkozva.

„A Magyar Paralimpiai Bizottság jogilag független, autonóm módon működő civil szervezet, ezért a Magyar Olimpiai Bizottság sem irányítási, sem vizsgálati jogosultsággal nem rendelkezik a Magyar Paralimpiai Bizottsággal szemben" - írta közleményében Borkai, aki szerint a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetése körül rendkívül sajnálatos és méltánytalan helyzet alakult ki és súlyosbodott.

„ Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként az ügy kirobbanásakor határozottan elhatárolódtam a végtörlesztésre kapott hárommillió forintos vissza nem térítendő támogatásától, elitélve azt. A magyar sport tisztaságának, jó hírének és hitelének megőrzése érdekében ezúton is kérem a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetőit, hogy a tisztességes játék alapelvét, valamint írott és íratlan szabályait ne csak a sportpályákon, edzőtermekben és versenyhelyszíneken, de a saját működésük, gazdálkodásuk során és döntéseikben is alkalmazzák. Ezzel biztosítva paralimpikonjainknak a riói paralimpiára a zavartalan felkészülést és a sikeres részvételt."

"Elfogadhatatlannak tartom, hogy amikor sportolóink olimpiára, paralimpiára készülnek és folyamatosan versenyeznek a sikeres kvalifikáció jegyében, akkor a sport tisztaságához, a fair play szelleméhez méltatlan ügyek elvonják a figyelmüket

Szintén elfogathatatlannak nevezte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest Önkormányzata az ország sporttörténetének legnagyobb vállalkozásának kezdetén, „ami csak összefogással valósulhat meg, akkor sportvezetők önös érdektől vezérelve ne ismerjék fel, mit kell tenniük, mi az egyetlen helyes út."

Budapesti olimpia

Borkai azokra a tervekre utalt, amelyek szerint Budapest megpályázná a 2024-es olimpia rendezését

Borkai: Gömöri Zsolt már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni a Magyar Paralimpiai Bizottságot, a sportolókat.

„Őszintén bízom benne, hogy sikerül olyan döntést hoznia, amivel hozzájárul a Magyar Paralimpiai Mozgalomhoz méltatlan helyzet haladéktalan, tisztességes és megnyugtató rendezéséhez, amely az egész magyar sport érdekét szolgálja" - zárja közleményét a MOB-elnök.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökéről május elején derült ki, hogy 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást vett fel a bizottságtól saját lakáshitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást - melyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség - törvényesnek nevezte.

Gömöri Zsolt május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Mint mondta, annak ellenére döntött így, hogy szerinte 2012-ben jogszerűen vette fel a vissza nem térítendő támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.

Az elnök ellen május 21-én több parasportoló nevében csoportos feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ezt megelőzően közös nyilatkozatban, nyolcpontos petíciót benyújtva lemondásra szólították fel az elnököt, az elnökséget és a felügyelőbizottságot is. A petíciót több mint ötszázan írták alá, köztük Pálos Péter, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Vereczkei Zsolt, Pásztory Dóra vagy az ügyet a parasportolók részéről képviselő Koller Sándor.

Az ügyben többször megszólalt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki most csütörtöki sajtótájékoztatóján is megkérdezték, és azt mondta: személyes véleménye szerint amit a bizottsági elnök tesz, az többet árt a paralimpia ügyének, mint használ. Azzal tenne jót az ügynek, ha távozna, és utána tisztújítást tartanának - közölte.

Rovatok