Index Vakbarát Hírportál

Elpusztult Overdose

2015. július 2., csütörtök 10:09

Overdose szerda délután háromnegyed hatkor, 10 éves korában egy németországi tenyésztelepen súlyos betegség után, az értesülések szerint kólikában, hasi katasztrófa következtében elpusztult.

A lovat Alagon fogják eltemetni, írta a Pannoniaoverdose.hu.

Overdose 2005 áprilisában született, első versenyét 2007 júniusában 18 hosszal nyerte meg. Még négyszer futott abban az évben, szinte mindegyiket ekkora fölénnyel hozta, versenyrekordokat, pályarekordokat állított fel, a kétévesek között ranglistavezető volt, olvasható a versenyló pályáját összefoglaló cikkünkben. Fantasztikus sorozatot produkált, amikor egymás után 12 versenyt nyert meg.

Overdose 2008-ban volt a legjobb, ekkor világranglista-harmadik is volt, de igazán sosem tudta kifutni a formáját egy patairha-gyulladás miatt. Overdose 2011. november 13-án, Rómában futott utoljára, és akkor győzött. Miután lemondtak a versenyeztetéséről, Németországba került fedezőménként. A ló értékét másfél milliárd forintra is becsülték.

Rovatok