A múlt héten kimúlt a jelenkor legismertebb versenylova, Overdose. Az a ló, amelyről egyöntetű a vélemény – lovásztól igazgatóig bárkivel beszélünk, ugyanazt mondják –, sikereivel megmentette a halódó magyar lóversenyt. A hétvégén a Kincsem Parkban rendezték a 93. Magyar Derbyt, az év legnagyobb versenyét, de – nagyon helyesen – az esemény nem fulladt Overdose-siratóba. 

A honi lóversenyzés még mindig nincs azon a szinten, amelyiken az ágazat szereplői látni szeretnék, de kísérletek már vannak arra, hogy népszerűbbé tegyék. Az idei év egyik újítása volt, hogy az ügető- és galoppderbit ugyanazon a hétvégén rendezték, és ahogy a futballban, a lóversenyen is kiadták a családbarát jelszót. Persze a lóverseny helyzeti előnyből indul, elő sem fordulhat, hogy vért hányva egymásnak essenek mondjuk a Botrányhős- és Sasheverő-szurkolók, de két futam között azért bőven lehet unatkozni. Szóval nem árt valami egyéb mutatvány sem.

Az idei derbire a minden lében kanál Borbás Marcsira meg egy sereg nyilvánvalóan nagyon bió, nagyon finom és nagyon kézműves étel-italt árusítóra bízták a népszórakoztatás java részét. Nem egy bonyolult ötlet, a magyar imád zabálni, bár a vasárnapi pusztító hőségben azért nem láttam, hogy egymást sarkát taposták volna a kiéhezett népek.

Én ugyan reméltem, hogy valami bizarr ötlettel élve, valaki majd lóhúst is árul, de ezt a helyhez méltatlan tréfát nagy bánatomra senki nem engedte meg magának.

Hogy kellett-e vagy sem a gasztrofesztivál, azt nehéz eldönteni, de a lelátó teljesen megtelt a derbire. A derbi Angliában és a jobb lóversenykultúrával bíró országokban igazi társadalmi esemény, ahová külön ruhát szabatnak maguknak a felső tízezer tagjai, és a sznobizmus elkerülhetetlen velejárója a lovilátogatás. Itthon is vannak erre törekvések, a pezsgőt és vacsorát ígérő VIP-páholyokba csak a szigorú dresszkódot teljesítve lehet bejutni, de az egyszerű látogatók is között is sokan kiöltöztek, vagy próbáltak valami egyedi nyári kalapot, fejdíszt pattintani magukra. Kis magyar elitizmus. A cilinder és kesztyű egyelőre nem kötelező.

Vagy öt éve még Csurka Istvánnal is össze lehetett futni a lovin, de mára alig maradtak legendák, vagy jól megbújnak a VIP-ben, a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti Györgyöt azért meg fel lehet fedezni. A lovin is nagy játékos pólós még díjat is átadhat.

A szurkolótábor meglehetősen vegyes, az évtizedek óta a pénzüket reménytelenül a lovira hordó arcok mellett rengeteg család is kijött a kánikulai derbire. Csak ugye a lóversenyzés két napból nem tud megélni egész évben, minden hétvégén meg nem lehet derbi.

A melegnek én annyira nem örülök, de a műsorközlő szinte minden fél órában elmondja, a lovak leginkább a forróságban futnak nagy időket. Persze azt nem állítja, hogy jól is esik nekik. Sportszakmailag csak bólogathatunk erre, de az egyszeri fogadót, mint engem, annyira nem hat meg, hogy hány (tized)másodperceket javítanak a rekordjukon a telivérek. Nekem bőven elég, ha bejön az első háromba a lovam.

A Turfot (ez a lovi statisztikákkal zsúfolt fogadási újságja) böngészve bárki pillanatok alatt azt érezheti, hogy szakértője is a lóversenynek. Időket, helyezéseket hasonlítgatunk, és pont emiatt hisszük el, hogy hát igen, a lófogadás egyáltalán nem szerencsejáték, hanem mérhetetlenül tudományos valami. Aztán többet veszítünk, mint a lottón.

Gyanútlanul belefutok egy sporttörténelmi eseménybe, kiderül, 1921, az első Magyar Derby óta nem volt még olyan, hogy két veretlen ló induljon egymás ellen.

A futam topfavoritjaként a német tenyésztésű Quelindót emlegetik, a szürke mén csak nyert korábban, csakúgy, mint Miss Turpan, aki szintén háromból három futamot húzott be eddig. Az egyikük nagyon szomorú lesz, legalábbis a gazdája, de engem ez kevéssé érdekel, mert én Dall' Armitól várom, hogy megszaporítsa a pénzemet. Szombaton több lovassal is beszéltem, és őt emlegették titkos esélyesként. Favoritra hülyeség fogadni, nem hoz sok bevételt, jó, hogy Dall' Armiban bízok.

Pedig elég reménytelennek tűnik, két előző versenyén kizárták, és a nyomorult ló most sem akar beállni az indítóboxba. A görögöket előbb rángatják ki az adósságcsapdából, mint hogy ezt a lovat betereljék, gondolom, miután az sem segít rajta, hogy csuklyát húznak a fejére. Végül a zsoké nélkül valahogy berángatják, aki persze visszaül, és már startolnak is. Dall' Armi megy is mint a meszes, a 2400 méteres távból kétezerig kihúzza az élen, de hát nem bírja hosszútávot, jön a favorit Quelindo, és a lovizsargon szerint jó stílusban nyer.

Fogalmam sincs, hogy egy ló mennyire boldog a győzelemtől meg a tapstól, de azt nem tudom elképzelni, hogy majd' negyven fokban örülne, hogy a szokásoknak megfelelően díjként kap egy derbitakarót.