Supola Zoltán is csak egy azon tornaedzők közül, akik külföldön tanítanak. Las Vegast a kényelméért szereti, még a cirkusz miatt került oda. Ott ragadt, itthon pedig a halhatatlanok közé választották.
- Zoltán, képzeld, ez egy olyan vasárnap délelőtt, amikor három világbajnok van egyszerre a tornateremben, öröm lehet itt a gyerekeknek tanulni.
- Mondjuk inkább kettő és félnek, mert én csak főiskolás világbajnok vagyok.
A beszélgetés a Las Vegas-i Desert Gymcats klubban zajlott le, Zoltán, vagyis Supola Zoltán és edzőkollégája, Jeff között, aki fülig érő szájjal állapította meg a tényt.
A két világbajnok a klubban: Judy Wills és társa, akik a hatvanas évek amerikai ikonjai voltak, a trambulinon van olyan rekordjuk, amit azóta sem tudtak megdönteni. Wills, elképesztő, 11-szeres világbajnok.
A felvetés jól mutatja, mennyire büszkék az amerikaiak, ha híres sportolók közelében vannak, jóllehet azok már legalább 10 éve befejezték a pályafutásukat. Supola válasza pedig azt érzékelteti, hogy nem akar hamis színben feltűnni.
Róla egyébként is inkább azt szokták kiemelni a klubnál, hogy három olimpián (1992, 1996, 2000) járt, ezért a gyerekek szemében ő az isten, hiszen valamennyien oda szeretnének eljutni. Akár csak egyszer is, nem hogy háromszor. Ebben a sportágban ugyanis nyolc éven át a krémhez tartozni nagyon nem könnyű.
Nem véletlen, hogy a terem egyik sarkában egy hatalmas olimpiai öt karika van, a másikban pedig athéni olimpiai zászló.
„Érzem a tiszteletüket, mert pontosan tudják, milyen keveseknek sikerül egy olimpiai részvétel. Ezerből olykor egynek sem. Tízezerből talán egynek. Hiteles vagyok előttük, szeretik a különóráimat. A kedvemért talán még pontosabban is végrehajtanak egy-egy gyakorlatot. Ha én mondom el, vagy mutatom be, hogy kell a korláton lengeni, biztosan úgy akarják csinálni, mert én olimpián voltam.”
Mivel Las Vegasban gyakori nyáron az ötven fok, bent a hűtést a tökélyre fejlesztették, vízzel kevert ritka hűvös levegőt nyomnak a teremben, hogy nyáron is zavartalanul lehessen foglalkozni a gyerekekkel. Van, aki csak még a sánta rókánál tart, van, aki már komolyabb elemeket gyakorol. És persze vannak 18 évesek is, akik arról álmodoznak, egyszer vb-éremért harcolnak.
Supola öt éve dolgozik ebben a klubban, jól érzi magát, az előző szezonban 29 aranyérmet nyertek az amerikai területi versenyeken.
Mindez azért nem csekélység, mert az Egyesült Államokban több mint egymillió igazolt tornász van. Aki legalább egyszer elindult versenyen, hozzáadják ehhez az óriási számhoz. Ők mind klubokba szerveződnek, 100 ezer egyesület foglalkozik szertornával. (Magyarországon összesen nincs 2000 tornász.)
Nevadában a torna kifejezetten népszerű, ezért is büszkék erre az eredményre.
A sportágat lényegében még az erdélyi Károlyi Béla honosította meg, akivel Mary Lou Retton az 1984-es olimpián először nyert a nőknél egyéni összetettben. A sportág onnantól állt igazán fejlődő pályára.
Károlyi Romániában a legkeményebb módszereket alkalmazta, sőt, tanítványait akár verhette is, ami Amerikában már akkor is elképzelhetetlen lett volna, így más motivációs eszközöket kellett kifejlesztenie. De úgy is sikeres lett. Feleségével, Mártával, ők ketten a válogatott szakmai irányítói, és megannyi olimpiai bajnok felnevelői. Károlyiról itt írtunk bővebben.
Csak érzékeltetésül: van Vegasban egy másik klub, amelyiket Vitalij Scserbo irányít, aki hatszoros olimpiai bajnok. Tavaly az ő klubját előzték meg az egymás közötti külön versenyben. Supola is tárgyalt a fehérorosz legendával, ám végül nem tudott neki állandó lehetőséget adni, csak tíz dolláros órabérért tarthatott volna néhány foglalkozást.
A Desertnél ellenben a három főállású edző egyike, igaz ott sem várták tárt karokkal, és a tulajdonos csak az első tárgyalás után két héttel jelentkezett, hogy szeretné, ha ő tanítaná és nevelné a gyerekeket.
„Scserbo megmondta nekem kerek perec, nem szereti a cirkuszosokat, mert rájuk nem lehet hosszú távon számítani, hiszen ha jön egy kedvező ajánlatuk valamelyik show-tól, rögtön továbbállnak, míg neki éveken át alkalmazható emberek kellenek. Mondtam neki, én már túl vagyok a cirkuszon, 40 felett már nem akarom csinálni, elég volt abból az életből tíz év is.
Nyilván sokkal jobban hangzana, ha azt mondanám, hogy ettől a legendától kapom a fizetést, de az igazság az, itt rengeteg klub van, én pedig jól érzem magam a bőrömben, és úgy, hogy épp Scserbóékkal rivalizálunk.
Bár ez csak másodlagos, mert az elsődleges szempont az üzlet. Mindent áthat a biznisz. Az én tulajdonosom csak azért nem akart fiútornát, mert kevesen voltak, míg a lányok többen, így hát többet is fizetnek, hiszen ha az alapmozgást vagy annál többet megtanulnak, akkor lehetnek cheerleaderek. Végül tornáznak fiúk nálam, velem. Az egyik korosztályos bajnok volt, vele megyek majd egy nagy országos edzőtáborba szeptember közepén. Ha nem vesztegetett volna el hónapokat régebben, jó kis tornász lett volna belőle” - így foglalta össze Supola a jelenlegi életét.
A szeptember végén 45 éves edző 14 éve él távol Magyarországtól. A magyar tornászok közül az elsők között vették fel ugyanis a Cirque de Soleilbe. A 2000-es sydneyi olimpia után meghívták Montrealba, és ott részt vett egy válogatón, amelyen még másik 400 tornász is ott volt.
Így utólag azt mondom, a kihívás mellett azért vállaltam, mert talán túlzottan megijedtem, mi lesz velem, ha nem lesz torna. Ott álltam az olimpia után 30 évesen úgy, hogy mindent beletettem a tornába, és iszonyú sok mindent is kaptam vissza, de hát nem lehettem örök életemben tornász.
Ezért elmentem a válogatóra, majd még indultam két Világkupán. Cottbusban kezdődött minden, 1986-ban az IBV-vel, és milyen sorsszerű, ott is fejeződött be. Aztán megkaptam az értesítést, kellek nekik, számítanak rám. Én pedig mentem.”
Egy évtizeden keresztül Las Vegas leghíresebbkaszinójában, a Bellagióban lépett fel, naponta kétszer szerepelt, alig lehetett jegyet kapni ezekre az előadásokra, pedig 200 dollár volt a legolcsóbb jegy.
Kőkemény meló volt a cirkusz. Félig sérülten sem kaptam pihenőt, akkor is nyomni kellett. Ha visszajöttem szabadságról, nem volt szusszanásnyi idő sem, rögtön be kellett állnom.
Egy kis porszem voltam abban a nagy gépezetben, és milyen sorsszerű, hogy most az egyik vezető, Jerry Nadal gyerekét jómagam tanítom a tornára. A cirkuszból ismert, de messze nem annyira, mint most.”
Supola úgy gondolja, az egyik legnehezebb feladat gyerekeket motiválni, mert sokan nem akarnak sokat melózni. Gyakran megesik, hogy készületlenül vagy álmosan, olykor ruha nélkül esnek be az edzésekre. Ilyenkor ámulattal hallgatják, hogy neki a keleti blokkban, milyen büntetései voltak, ha elkésett. Számukra mindaz felfoghatatlan, hogy a Fehér Tenyér című filmben látott jelenetek valaha valóságosak voltak.
Supola úgy érzi, képes a saját példájából meríteni, és azt átadni, a torna szeretetét tovább tudja adni.
„Sokan kérdezik tőlem, miért szeretek itt élni, itt lenni. Mert kényelmes. Itt nincs olyan, hogy a bolt be van zárva. A fényárt és a pompát már rég megszoktam, de előfordul, hogy egy hónapig a belváros felé sem nézek. A kaszinó sosem érdekelt, a szerencsejáték nem az én világom. A meleg nem zavar, mert mindenhol klíma van, ez a város csak így élhető.
Amerika még mindig a lehetőségek hazája. De csak akkor, ha szeretsz dolgozni. Mert már a lehetőségért nagyon meg kell dolgozni. A hét minden napján edzést tartok, mert másként nem megy, de nem panaszkodom. Szeretek itt lenni.
Amikor azt firtatom, melyik volt a szívének legkedvesebb gyakorlat, érdekes választ ad, nem a győzelmét emeli ki.
„Amikor a nyújtón második lettem. Scserbo mögött. A győzelem, az egyetlen nagy győzelmem más miatt szép. Itt van bennem, a kezemben és a fejemben az összes mozdulat. Hogy megyek a korlátra, hogy jövök le róla, egy részét még képes is lennék végrehajtani most is. Akkor éreztem, mit jelent a közönség szeretete, hiszen az Eb-t Budapesten nyertem. Talán mondhatom, akkor szembesültem azzal, mit jelent, ha a tenyerükön hordoznak. Hónap sportolója voltam, csodálatos volt. De a nyújtóezüst mégis más.”
A cirkuszból viszont nem tudta megjelölni, melyik volt neki Az Előadás. Azért nem, mert az munka volt, míg a torna inkább a hivatása, az élete.
Ezért is örült kifejezetten annak, hogy Magyarországon szeptember 11-én a halhatatlan torna klasszisok közé választották.
„A hideg kirázott, amikor megkaptam a hírt. Engem, aki még csak érmes sem volt olimpián, a legnagyobbak közé emelnek. Olimpiai bajnokok közé. Hihetetlen. Ez egy olyan visszajelzés nekem, aminél szebb nem is lehet. Hogy nem felejtenek el, hogy mégis tettem valamit a tornáért, ha nem is nyertem.”
Arra gondolt, hogy a megbízhatóságát értékelték ezzel, hiszen 13 éven át elképzelhetetlen volt nélküle a magyar válogatott, nem mellékesen 63-szoros magyar bajnok.
Elmesélt egy példát is. A csapatversenyben váratlanul hibáztak a társak, ő pedig az utolsó, befejező ember volt. Lőrik Attila pedig csak annyit mondott, hogy ha Supi jön, akkor rosszabb helyre már biztosan nem kerülnek, mert ő hibátlanul meg fogja csinálni a gyakorlatát.
Az olimpiai érem miatt nincs hiányérzete, csak akkor volt, amikor éppen elkezdődött az olimpia, és megérintette a hangulat.
Akkor a fél karomat odaadtam volna azért, hogy én is ott lehessek a dobogón, hogy lássam a magyar zászlót. Akkor habozás nélkül azt mondtam, itt van, vágjátok és vigyétek, érzéstelenítés sem kell, nem baj, ha szenvedek. A véremet adom érte.
Utolsó olimpiai fellépésére, Sydneybe ráadásul úgy ment, hogy nem kapott előjogokat, múltja és sérülése ellenére is meg kellett küzdenie a csapattagságért. Dacot váltott ki belőle, hogy nem bíztak eléggé benne, és megmutatta, hogy még mindig jobb a fiataloknál. Király Roland például nem jutott be döntőbe, neki viszont sikerült az olimpia előtt Eb-n.
Sydneyben volt a legközelebb az éremhez, a lólengés döntőjébe második helyen került be, de mivel Csollány abszolút favorit volt, borítékolni lehetett, hogy a hazai diplomácia rá fókuszál, neki pedig ha tökéletes gyakorlatot mutat be, akkor sem lehet érme.
Supola és Csollány kiváló barátok, amíg versenyeztek, most már keveset tudnak egymásról. „Talán Svájcban van. Az Indexen olvastam róla, amikor éppen Izlandon volt.”
Jó tíz éve, amikor Vegasba került Supola, vendégül látta. „Nem feltűnni akartam, hogy kibéreltem egy limuzint, ez errefelé nem egy nagy sztori. Csak megmutattam, ilyen is van.”
„Nem tudom, hogy így volt-e. Egy biztos, Csollány megszállott volt, nagyon megérdemelte a győzelmet, meg is sirattam az aranyérmét. Nagyon megdolgozott érte, hozzá hasonló fanatikust talán nem is láttam soha. Én pedig láttam hibát a saját gyakorlatomban. Nem nagyot, de észrevettem. Nem mondom azt, hogy ezzel nem lehettem volna érmes. Akár behozhattak volna egy éremre a pontozók. De nem lettem érmes.
Így hát meg is van mindkét karom