Index Vakbarát Hírportál

Kitúrta a terjeszkedő TF a sportkórházat

2015. december 5., szombat 10:53

Több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új kampusza, amely 2018 szeptemberére készülhet el, írja az MTI. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint a Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) egymásra gyakorolt hatásáról hozott kormányhatározatot ismertette.

Az új kampuszt az egyetem jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora elmondta: a leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán pedig egy többszintes, multifunkcionális sportcsarnok épül majd. 

Az OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

Rovatok