Index Vakbarát Hírportál

Életében először kap magyar díjat a legsikeresebb magyar edző

2016. január 4., hétfő 21:30

Január 14-én díjazzák a 2015-ös év legjobb magyar sportolóit a hazai újságírók szavazatai alapján.  A szavazás kedd délelőtt 11-kor zárul, az első három helyezett névsorát is akkor hozzák nyilvánosságra. A pontos sorrendet pedig csak a díjátadón.

A gálaműsor a Nemzeti Színházban lesz.

Idén először életműdíjat is átadnak. A Romániában majd az Egyesült Államokban olimpiai bajnokok sorát nevelő, kolozsvári születésű Károlyi Béla kapja az elsőt. Az életéről itt olvashat részletesen.

Károlyi kalapácsvető akart lenni, a terve nem sikerült, tornatanár lett, 1976-ban már az irányításával lett a világ legjobbja Nadia Comaneci, Montrealban tíz pontos gyakorlatot mutatott be.

Károlyi 1981-ben disszidált, az Egyesült Államokban a nulláról kezdte, és 1984-ben Mary Lou Rettonnal nyerte meg az egyéni összetett versenyt.

1996-ban emlékezetes versenyben szerezték meg az amerikaiak a csapataranyat, Kerri Strug sérülten állt oda az ugráshoz, mert Károlyi elhitette vele, hogy meg tudja csinálni. A „you can do it” szállóigévé vált, Bill Clinton is kölcsönkérte az egyik választási kampányához.  

Károlyi kitüntetése azért szimbolikus, mert a Nemzet Sportolói közé nem sikerült eddig egyetlen határon túl született magyart sem beválasztani. Amikor Schmitt Pál volt a köztársasági elnök, akkor sem. A 12 fős testületnek egyébként most ő a tagja.

Az amerikai női csapatot most Károlyi felesége, a székelyudvarhelyi Márta készíti fel, ő inkább már csak a csapat menedzsere. A legutóbbi vb-n csak egy aranyat nem nyertek meg. A 73 éves Károlyi személyesen veszi át a díjat. A riói lesz az utolsó olimpiája, utána befejezi.

Rovatok