Index Vakbarát Hírportál

Szteroidoztak? Börtönbe velük!

2016. január 5., kedd 07:30

A németek bekeményítettek doppingügyben, mostantól a doppingolás bűncselekménynek számít, és az a német sportoló, aki lebukik, az eltiltás mellett akár három év börtönbüntetést is kaphat.

Azt már jól tudjuk, a versenyzéstől való eltiltás nem tartja vissza a doppingolókat. Ugyan a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly négy évre emelte a szándékos doppingolók eltiltását, de az azóta nyilvánosságra kerülő pozitív esetek nem azt mutatják, hogy a szabályozás elrettentő erejű lenne.

Németország azonban tesz róla, hogy még többen riadjanak vissza a doppingolástól.

A németek a Bundestagban, majd a Bundesratban is megszavazták a doppingról szóló törvényt, és Jochim Gauck elnök is aláírta. Eszerint a sportolók hároméves börtönbüntetést kaphatnak, ha lebuknak a teszten, vagy tiltott szereket birtokolnak. A doppingolást elősegítő szakembereket, edzőket, orvosokat még szigorúbban büntetik, ők akár tízévnyi börtönnel is sújthatók. A törvény csak a profi sportolókra vonatkozik, így például az edzőtermekben továbbra is nyugodtan tömhetik magukba a szteroidot a hobbi testépítők.

A német igazságügyi miniszter, Heiko Maas szerint a legjobbkor vezették be a törvényt, mert az oroszországi doppingbotrány is megmutatta, hogy a doppingolás egyre nagyobb problémát jelent a sportban. Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, az új törvény az antidopping-tevékenységet is hatékonyabbá teheti.

A törvény elrettentő lehet (a csalás, és legtöbbször a doppingolás is az, mindenhol szerepel a büntetőtörvénykönyvekben), de a sportolók kriminalizálása sokak, így a WADA számára is elfogadhatatlan. Nagyjából azt az elvet alkalmazzák, amit például sok sportág a szándékosan okozott sérüléseknél. Az adott sportág szabályrendszerén belül büntetnek, de nem rángatják bíróság elé a rosszkor becsúszó focistákat.

Rovatok