Index Vakbarát Hírportál

Hiányzik 4 milliárd? Stadionépítésnél az sem számít

2016. január 8., péntek 15:19

Merőben szokatlan módon hirdettek pénteken győztest a szombathelyi stadionépítési pályázaton. Az Index értesülése szerint a bírálóbizottság érvényesnek nyilvánította az eljárást, annak ellenére, hogy nincs meg a pénz a sportlétesítmény megépítéséhez.

Nem kis összeggel, hanem több mint 4 milliárd forinttal kevesebb pénz áll a város rendelkezésére, mint amennyiért a nyertesnek nyilvánított a Swietelsky Magyarország és a ZÁÉV konzorciuma vállalta a megvalósítást. Hasonló, 13 milliárd forint feletti árral pályázott a Strabag és a Westbau Hungária is, de a két konkurens pályázatot érvénytelenítették.

A 2016-os állami költségvetésben 9,6 milliárd forintot különítettek el a Szombathelyi Haladás új stadionjára, amelyből 8,8 milliárd fordítható a tényleges építkezésre, a többi „egyéb” költség.

A nyertes konzorcium viszont 13,2 milliárd forintos tendert adott be, ami még nem is tartalmazza az 5 százalékos tartalékkeretet.

A rendelkezésre álló, egyébként állami cég által kiszámolt keret és a vállalási díj között tátongó szakadék nem zavarta a bírálókat.

Ahelyett, hogy érvénytelenítették volna a pályázatot egyszerűen azt javasolták, hogy "a pénzügyi fedezet kerüljön megemelésre", ha pedig ez megtörtént, akkor mondják ki az érvényességet is.

A szombathelyi stadionberuházást érintő problémáról egyébként már egy hónapja, december elején kiszivárogtak hírek, bár akkor a 4 milliárdos eltérés tényét nem akarta megerősíteni a beruházás lebonyolítását végző önkormányzati cég. Azonban az a hír is lábra kapott, hogy - bár hivatalosan nem hozták, nem is hozhatták nyilvánosságra az ajánlatokat, a kormány mégis előre belement a projekt folytatásába, és titokban jelezte, hogy nem lesz gond a hiányzó kerettel.

Az Index csütörtökön megkérdezte a stadionügyben felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, mit tesz, ha nem lesz elég az előirányzott összeg egyetlen pályázó számára sem, kipótolja a keretet. Az NFM-től egyelőre nem kaptunk választ.

Kerestük a Swietelskyt is, de péntek délután nem vették fel a telefont a cég központi számán.

A Vaol.hu cikke szerint tényleg nincs akadálya az építés megkezdésének, tényleg megvan a kormány plusztámogatása. A szombathelyi internetes oldal szerint további 5,6 milliárdot lehet majd költeni arra, hogy teljes egészében megépülhessen a tervezett sportkomplexum.

Rovatok