Index Vakbarát Hírportál

Nem várt, akár olimpiai éremben mérhető segítséget kaptunk a braziloktól

2016. január 23., szombat 16:27

A németországi Heidenheimben rendezték az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó előtti versenyét a férfi párbajtőrcsapatoknak.

A magyarok lekerültek a nagy favorit franciák ágáról a pénteki sorsolásnál, ami jó előjel volt. A svédeket simán verték az első meccsen, majd Venezuela is meghajolt a 2013-ban világbajnok magyarok előtt.

Az ukránokkal azonban nem bírtak Imre Gézáék a negyeddöntőben, de mivel Dél-Koreát legyőzték az első helyosztón (45-33), majd az oroszokat is (27-22), így végül az ötödik helyen végeztek, ami 32 pontot ér. Az előző, tallinni vk-n szintén ötödik volt a magyar társulat, vagyis kiegyensúlyozottan szerepel, ha nem is feltétlenül kimagaslóan. 

Az olimpiai kvalifikációs rangsorban ezzel a hetedik helyre kerültek előre a magyarok, innen taszították le a németeket, ami már riói pozíciót ér.

Ehhez persze az is kellett, hogy a nagy rivális németek még a 16 közé sem jutottak be, mert a sportágat még csak pár éve komolyan űző brazilok váratlanul 45-44-re legyőzték őket mindjárt az első meccsen. Később a csehek könnyen verték az idei olimpia házigazdáit, akik végül a 14. helyen végeztek.

A németek öt ponttal voltak előttünk, most 25 pontos lett a magyar előny. Az igazi rivális így most már talán Csehország lett. Február 14-én Vancouverben lesz az utolsó verseny. Ha ott is a nyolc közé sikerül jutni, szinte biztos az olimpiai esély, ha elődöntősök vagy jobbak leszünk, garantált az olimpia.

Egyáltalán nem mellékszál: még az is kell, hogy Dél-Korea ne kerüljön az első négybe, Egyiptom pedig a 16 közé. 

A magyar párbajtőrcsapat feltétlen éremesélyes lenne Rióban. Most már csak ki kell jutni valahogy.

A nőknél csak vereség

Mindhárom főtáblára jutott magyar - Szász Emese, Antal Edina és Budai Dorina - az első fordulóban vereséget szenvedett a női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyén.

Szász ugyanakkor - amint a hazai sportági szövetség honlapja fogalmaz - "az olimpiai kijutás szempontjából továbbra is rendkívül megnyugtató pozícióban áll a világranglistán", már csak azért is, mert az egyéni kvalifikációját esetleg veszélyeztető riválisok ugyancsak korán búcsúztak.

A válogatott számára már alig maradt remény maradt a riói kvóta kiharcolására, de a korai kieséssel a csapattagok most mindannyian pihenten állhatnak pástra vasárnap, írja az MTI.

Rovatok