Index Vakbarát Hírportál

Készül a tatai sportcsarnok

2016. január 28., csütörtök 13:55

Az önkormányzat 190 millió forintnyi támogatásról írt alá szerződést a Tatai Atlétikai Clubbal (TAC) csütörtökön. Az összegből 145 millió forintot az épülő sportcsarnok önerejére fordítanak, 45 millióval pedig az egyesület működését támogatja a város. A beruházás első ütemében 650 millió forintot fordítottak a csarnokra, a második ütem költsége közel félmilliárd forint. A 450 nézőt befogadó létesítmény 2016 augusztusára készülhet el.

 Az épületben mobil lelátókat helyeznek el, így délelőtt egyszerre három osztálynak is tarthatnak tornaórát benne, délután pedig a TAC kézilabda-szakosztálya, illetve az NB I B-s férfi és az NB II-es női csapat használhatja, írja az MTI.

Rovatok