Index Vakbarát Hírportál

Hónapokig kimutatható a meldonium, ez benne a szívás

2016. március 21., hétfő 16:50

Már több mint száz sportoló bukott meg a január elseje óta tiltólistán szereplő szerrel, a meldoniummal. A pozitív mintát adók többféle magyarázatot adtak, van, aki nem tudott a doppinglista frissítésről, és továbbra is szedte, de olyan is van, aki állítja, már korábban leállt az eredetileg szív- és érrendszeri betegségekre kifejlesztett gyógyszerrel.

A magas esetszám megmagyarázhatatlannak tűnik, a szándékosan doppingoló sportolók sem lehetnek ennyire óvatlanok. Kézenfekvő magyarázatnak tűnik, hogy a meldoniumot szedőkből még egyszerűen nem ürült ki időben a szer.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) már tavaly szeptemberben jelezte, hogy a meldonium felkerül a listájára, tehát a sportolóknak volt idejük felkészülni, de valószínűleg senki sem tudta pontosan megmondani, hogy mennyi ideig mutatható ki a szervezetben a gyógyszer.

A múlt héten az orosz sportminiszter, Vitalij Mutko is ezzel támadta a WADA-t, hogy nem végeztek elég tesztet, az ürülési időkről nincs elég információ. Akiktől az év elején, mint például Marija Sarapovától vettek mintát, még hivatkozhatnának is arra, hogy betartották a szabályokat. Főleg azok után, hogy a meldoniumot tartalmazó, Mildronát gyártója a Reutersnek írt közleményében, hogy hónapokig kimutatható a szervezetben a hatóanyag.

A meldonium felezési ideje négy és hat óra között van, a teljes ürülés a szervezetből néhány hónapig tarthat attól függően, hogy milyen dózisban szedték, és hogy milyen hosszú volt a kezelés időtartama, és persze a lebukás attól is függ, milyen érzékeny teszteket használnak, állítja a Grindeks.

Rovatok