Index Vakbarát Hírportál

Ha a vízen vagyok, önkéntelenül elmosolyodok

2016. április 8., péntek 21:01

A vitorlázó Érdi Mária az utolsó esélyt megragadva kijutott a riói olimpiára. A laser radial hajóosztályban 18 évesen ő az egyik legfiatalabb versenyző, de már olimpiai érmesek is felfigyeltek tehetségére. A hátszeles részeken megy a legjobban, vitorlázás közben is mosolyog.

2016 első magyar sportsikerét Érdi Mária hozta, az U19-esek között megvédte világbajnoki címét a Malajziában rendezett versenyen. Tehetségét jól mutatja, hogy ez volt a negyedik korosztályos világbajnoki címe és a tizedik olyan világversenye, ahonnan érmet hozott.

Felnőttek között azonban más versenyezni. A 2015 végén rendezett vb-ről így nem is tudott riói kvótát szerezni, de nem keseredett el nagyon, hiszen előzőleg is reálisan a 2020-es tokiói olimpiát tartotta elérhetőnek.

Névjegy

Született: 1998. február 18.
Egyesület: Tihanyi Hajós Egylet
Fontosabb eredményei:

A Palma de Mallorcán, világbajnoki erősségű mezőnyben azonban saját várakozásait is felülmúlta:

„Ha megkérdeznek a verseny előtt, akkor azt mondtam volna, hogy nem sikerül majd a kvalifikáció. Azt gondoltam, esetleg akkor lehet esélyem, ha kis szél fúj végig. Nem így lett, inkább közepes volt a futamokon, de

történt velem valami, új érzés jött a hajóban, és sokkal gyorsabb sebességgel tudtam közlekedni. 

A versenyen két európai vitorlázó kaphatott kvótát, Érdi az első nap után a 13. volt, a legjobb azok közül, akik még Rióért hajtottak.

„A második nap után is én álltam a legjobb helyen, innentől nem izgultam, a többieknek kellett utolérniük engem. Nekem csak egy rossz futamom volt (ezt ki lehet ejteni az összeredményből), míg ők még rosszabbakat mentek. Ha izgulok, attól csak rossz lesz. A korábbi versenyeken az utolsó nap első futamát mindig jól elrontottam, de most tudtam, hogy azon jól kell mennem, aztán tök mindegy, mit csinálok a következőn.”

Meg is csinálta, és még abba az éremfutamba is bejutott, ahol csak a legjobb tíz versenyezhet. „Eddig talán a 15. hely volt a legjobbam a felnőttek között, most meg ez volt a legrosszabb.”

Nem hittem, hogy mehetek az éremfutamban, úgy néztem az ellenfeleimre, hogy azok gyorsabbak, okosabbak, nehezebbek és idősebbek, nincs esélyem ellenük, az edzőm, Andreas Geritzer hitette el velem, hogy én is ugyanolyan jó vagyok.”

Érdi az ifjúságiak között uralta a mezőnyt, a felnőttek között még sok mindent meg kell tanulnia. „Az egyik ifi-vb-futamon úgy lettem harmadik, hogy kétszer felborultam közben, itt egy ilyen hibával egyből húsz hajó elmenne mellettem. Az ifiknél odaengedtek a jó rajtpozícióhoz, a felnőtteknél pedig már azért is óriási a küzdelem. Taktikailag is sokkal jobban felkészültnek kell lenni.”

Érdi laser radialban versenyez, egy olyan hajóosztályban, ahol mindenki ugyanolyan hajót kap, egyenlő feltételekkel indulnak a versenyzők, csak a vitorlázótudás dönt, nem pedig az, ki hogy állítja be a hajóját. Sok versenyen nem is vehetnek részt saját vitorlással, azt a szervezők adnak az indulóknak. A lézerezéshez jó ritmusérzék és beleérző képesség is kell, fontos, hogy minél több hullámot kapjanak el a versenyzők. 

A vitorlázó olimpikon mindig szeretett nyerni, két nővérével és húgával sok mindent kipróbáltak, együtt jártak lovagolni, néptáncolni, teniszezni, zongorázni is és természetesen vitorlázni is. Ahol lehetett, rivalizáltak is. „Általában megvertem őket, nagyon utáltam veszíteni. Most már fejlődtem ebben is, el tudom fogadni, ha nem mindig tudok jól teljesíteni.”

A magyar vitorlázósport felfutóban van, három vitorlázó és két szörfös lesz Rióban a nyáron, egy fiatal generáció kezd egyre sikeresebb lenni. Érdi a Vadnai testvéreket tartja jó példának, számára ők bizonyították be, hogy Magyarországról is jól lehet csinálni a vitorlázást, csak akarni kell. De azt is ők mutatták meg, hogy lemondás és családi háttér nélkül nem működik.

Érdi itthon is szokott készülni, de elengedhetetlen a tengeri tapasztalat. Leggyakrabban Spanyolországban edz, és tervei szerint csatlakozik egy külföldi klubhoz, ahol naponta tud majd a legjobbakkal menni. Ez elengedhetetlen a további fejlődéséhez.

A női lézeres mezőny legjobbjai 28-30 évesek, Érdinek tehát még bőven van ideje a csúcsra jutni, ő a mezőny egyik legfiatalabbja, egy-két kortársa próbálkozik még a felnőttek között, de jóval hátrébb szoktak végezni nála. 

„Mallorcán majdnem mindenki gratulált, odajött hozzám a győztes és egy olimpiai harmadik vitorlázó is, érdekes tapasztalat volt, mert eddig olyan komolynak gondoltam ezeket a lányokat. Igaz csak a parton kedvesek, a vízen nem érdekled őket, akármilyen nehéz szituációba is kerülsz.”

A magyar vitorlázó elég későn kezdett versenyezni, de óriási tehetségnek tartják a sportágban, ő is tisztában van néhány erősségével.

A hátszeles szakaszokon nagyon gyors vagyok, de az is sokat számít, hogy nagyon szeretek vízen lenni, sokat is vagyok ott, akkor is fejlődök, ha nem akarok, és ha kimegyek, önkéntelenül elmosolyodok. A Balaton szokott hiányozni, de már ott sem tudok csak úgy élvezetből kimenni vitorlázni, mindig szeretném jobban csinálni.

Érdi eddig nem nagyon foglalkozott vele, mi várható Rióban. „Nem vagyok az a típus, aki kielemzi a helyszíneket és az időjárást, ezeket szeretem az edzőmre bízni. Azt ugyan mondják, hogy a víz mocskos, és kis szél lesz, de valahogy a versenyek helyszínén mindig az ellenkezője jön be annak, mint amit előrejeleznek.”

Az olimpia előtt azért tesztelni fogja a versenypályát, igaz a hajóját csak júliusban kapja majd meg, de előtte egyszer már Rióban akar edzeni. Az olimpián természetesen nem ő a nagy esélyes, de nem úgy megy ki, hogy mindegy, mi az eredmény. A 37 induló közül a legjobb húszban akar végezni.

Rovatok