Index Vakbarát Hírportál

Nem szereztek kvótát az olimpiai selejtezőn asztaliteniszezőink

2016. április 16., szombat 11:47

Póta Georgina nagy csatában kikapott a Vörös csoport szombat délelőtti elődöntőjében, s ez azt jelenti, hogy a magyarok kvóta nélkül térnek haza az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornájáról, a svédországi Halmstadból. 

„Legutóbb nagyon kikaptam tőle, így most legalább annak örülhetek, hogy szorosabb volt a csata. - mondta az MTI-nek Póta Georgina. - Nagyon jó, tehetséges játékos Ekholm, szerintem Európában ő szervál a legjobban. A döntő szettben 2-0-s vezetésénél volt egy bravúros, asztal alól indított nyesése, amit a hálóba ütöttem, szerintem ez volt a meccslabda.”

Póta ezzel együtt nem tűnt igazán szomorúnak, mert mint mondta, a májusi világranglistáról biztosan riói kvótához jut.

    Eredmény:

nők, Vörös csoport, elődöntő:

Matilda Ekholm (svéd)-Póta Georgina 4-3 (-7, 9, -7, 6, -6, 8, 6) 

Mind a nőknél, mind a férfaknál két csoportban folyik még a küzdelem, a Vörös és a Kék tábla győztesei, illetve a vesztes döntősök egymás elleni mérkőzésének győztesei kvótához jutnak. Az olimpiai tartaléksorrend kialakítása miatt a további helyezéseket is eldöntik.

Rovatok