A csehek mindig is élen jártak a mássalhangzó-torlódások létrehozásában és a sörivásban, de jó lesz megtanulni azt is, hogy az asztali hoki legalább annyira hozzájuk tartozik, mint a Kisvakond vagy a teremkerékpáros Pospíšil testvérek.

Ami a magyaroknak a gombfoci vagy a versenysporttá gyúrt változata, a szektorlabda, az a cseheknek az asztali hoki. Vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor a biliárdhoki. Írhatnánk azt is, hogy šprtec, de azt valószínűleg ön sem tudná kiejteni, amellett, hogy halvány fogalma sem lenne róla, hogy mit takar az elnevezés.

A biliárdhoki beszédesebb név, de nem kell dákót és lyukakat keresni, mandinerezés nélkül viszont elképzelhetetlen a játék. A játékosok felváltva két hatfős csapatot (öt korongalakú mezőnyjátékos plusz a kétszer akkora kapus) irányítanak egy mini, 10-15 centis műanyag hokiütővel egy fatáblán, hogy kapuba tegyék a fél centi átmérőjű pakkot.

Elsőre pofonegyszerűnek tűnik a játék, de folyamatos agyalásra, stressztűrésre, állandó taktikázásra és pontos ütésekre van szükség a sikerhez. 

A biliárdhokiból már a harmadik vb-t rendezték meg, először az őshazának számító Csehországban. Az őshazaság kérdése persze nem ilyen egyértelmű, a főszervező Jakub Hasil is arról beszélt, hogy több, párhuzamosan fejlődő játékról tudnak. Már a középkorban voltak változatai, amikor igazi hoki nem is létezett. Akkor érmékkel és gombokkal pilinckáztak. Cseh területről a 19. századból vannak nyomok, majd a két világháború között már versenyszerűen is játszották. Hasilnak sokféle változatról van tudomása, egykor Kanadában szinte minden falunak saját játéka volt. A világ asztalihoki-fanatikusai azonban egymással is játszani akartak, így aztán kénytelenek voltak az egyik változatot elfogadni. A cseheké volt a legéletképesebb – kivándorolt csehek is magukkal vitték a játékot más országokba, ez is erősítette a lobbijukat –, így végül a biliárdhoki lett a versenyek és vb-k fő száma. Ezenkívül a csapkodós reflexjáték, a léghoki és a csocsóhoz hasonlítható, rudas bábutologatós asztali hoki is bekerült a programba.

A Prágától 80 kilométerre északnyugatra fekvő Mostról első ránézésre senki nem gondolná, hogy tavaly európai sportfőváros címet is viselt. A 80 ezres város talán a szocreál rémálom legjobb megtestesülése: az 1960-as években a szénbányászat miatt egész egyszerűen eltörölték az óvárost, és tök egyforma panelekből létrehoztak egy újat. A várost nyilvánvalóan túlméretezték, csak lézengenek benne az emberek, mintha atomtámadás után próbálnák meg újjáéleszteni. Ezért is meglepő, amikor a mosti szabadidőközpontba lépünk, hemzsegnek a játékosok. A hivatalos vb-számok előtt nyílt verseny van, amin a környékbeli iskolások is indulhatnak. Csehországban közel 800 igazolt, rendszeresen versenyző játékos van, de legalább ugyanennyien csak élvezetből asztali hokiznak.

Már itt szembetűnő a mánia komolysága, az asztalt épphogy felérő kölkök is tudálékos képpel méregetik a játékállásokat, hogy aztán könyörtelen pontossággal lőjenek gólokat. A csapatokat is óvó gondoskodással kezelik, kis dobozkákban őrzik a játékosokat, amik, mint a gombfociban, itt is megszemélyesülnek a rájuk ragasztott papírkorongoktól. Van, akinek cseh, másoknak NHL-es csapataik vannak, de olyan is akad, aki mit sem törődve az alapsportággal, a Juventus focicsapatát küldi a kamujégre.

A biliárdhoki jobbára azokban az országokban terjedt el, ahol az igazi hoki is elég erős. Svédek, oroszok, csehek, szlovákok erősek a játékban, ami azért már Namíbiába és Pakisztánba is eljutott. Szerencsére nincsenek divíziók, mint a nagy hokiban, így teljesen kezdőnek számító magyar csapatunk is elindulhatott a vb-n. Igyekszünk gyorsan elsajátítani a szabályokat.

Könyörtelenül büntetik, ha egy játékost beleütünk egy másikba falazás nélkül, akkor egyből leveszik a pályáról, csak a bodicsek ér, de ha a kapuelőtérben érinti valamelyik korongunk a rálőtt pakkot, az ellenfél jöhet egy büntetővel. Ebből is látszik tehát, a biliárdhokiba átültetik az igazi szabályainak egy részét is. Még jégfelújítás is van, igaz, az annyiból áll, hogy az első meccsek előtt bútorápolóval simára törlik az asztalt. Egy meccs három hatperces harmadból áll. Óra nincs, minden táblán egyszerre kezdenek játszani a bejátszott zenére. A harmadok elejét és végét pisztolylövés jelzi, de az előtte fél perccel baljóslatúvá váló és felgyorsuló zene már minden játékost kapkodóvá és stresszessé tesz.

A zene alkalmazása talán nem is véletlen, az asztal mellett ide-oda tipegő két játékos és a bíró úgy néz ki, mintha egy egészen furcsa, egyszerre ütemes és ütemtelen táncot járna. Ez a játék fizikailag megterhelő része, de sokkal fontosabb a folyamatos koncentráció és a biztos kéz. A legjobbak szinte minden helyzetből kapura teszik mandinerből a pakkot, míg mások, például az olyan kezdők, mint mi is, a védelmet igyekeznek felépíteni. De elég egy fél centivel odébb tolt játékos, és az ellenfél kíméletlenül bevarrja a korongot. Aki egy ütésnyire is kihagy, mehet a levesbe.

A cseheknek nincs igazán ellenfelük, egymás között döntik el a dobogós helyeket az egyéni játékban. Könnyű is felismerni őket, mindannyian válogatott mezben feszítenek, míg az oroszok és a finnek hokimezben nyomják, hűen az alapsportághoz.

A biliárdhokin kívül is van még rengeteg jégkorongot idéző játék, az amerikaiak és a spanyolok nyomására az Asztali Hoki Világszövetség a léghokit is hivatalos számként ismeri el. Itthon pár kocsmában találkozni vele, fúvókák segítségével úsztatott korongot kell bevágni a másik kapujába egy ütővel. Nem egy gondolkodós játék, de a hoki dinamikájából talán visszaad valamit, és lehet félni is, ahogy csattan a korong falon vagy olykor a játékosok kezén.

A csocsós hoki ehhez képest gyerekjáték, már maga a műanyag kivitel és a méret is erre utal. A Stigának van nagyobb táblája is, talán élvezetesebb is vele a játék, de a szervezők azt mondják, a cseh Chemoplastjuk óriási előnye éppen kis méretében rejlik, bárhová elvihető, és már lehet is hokizni. Persze nem ártana, ha hat keze lenne hozzá az embernek, mert ebben a játékban többnyire az győz, aki hamarabb rájön, hogy hol is van a korong az asztalon, és azt melyik figurával lehet elérni. 

Egyelőre az még várat magára, hogyan lehetne a korcsolyázás élményét is visszakapni egy asztal mellett állva, de enélkül is érezhetjük magunkat szobahőmérsékleten Járomír Jágrnak vagy Wayne Gretzkynek.