Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Ferjáncz Attila, a legendás magyar ralibajnok

2016. április 23., szombat 08:17 | aznap frissítve

Életének hetvenedik évében meghalt Ferjáncz Attila egykori magyar raliversenyző, örökös magyar bajnok. A hírt a fia tette közzé a Facebookon.

Ferjáncz Attila 1946 júliusában született, 1964-ben kezdett autóversenyezni, két évvel később már magyar bajnok volt 1000 köbcentiméteres kategóriában. 1990-ig összesen 29 magyar bajnoki címet szerzett 1300, 1600 és 1600+ köbcentiméteres kategóriákban, valamint az abszolút osztályban. Tizenegyszer választották az év magyar autóversenyzőjének, örökös magyar bajnok volt.

Legnagyobb sikerei: 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Európa-bajnokságon.

Tizenöt éven át, 1977-től 1992-ig volt a navigátora Tandari János.

Miután visszavonult, 1999-ben az autósport szövetség (MNASZ) elnöke lett, 2000-ben a Magyar Nemzeti Sportszövetség elnökségébe is bekerült.

1981-ben Sportérdemérem arany fokozat kitüntetést kapott, míg 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

Rovatok