Index Vakbarát Hírportál

Ökumenikus búcsút vett a világ Muhammad Alitól

2016. június 11., szombat 00:57

Végigvonult szülővárosán Muhammad Ali gyászmenete, mielőtt szűk családi körben eltemették a világ legkarizmatikusabb bokszolóját. A Kentuckyban lévő Loiusville temetés előtti búcsún több ezren vettek részt: a múlt héten elhunyt bokszolóra a szintén Kentuckyból indult KFC gyorsétteremlánc Yum!  csarnokban emlékeztek, ahol Koránból vett idézetek és protestáns beszédek is és egy rabbi felszólalása is elhangzott – írta a BBC.

A Cassius Clay néven született sportoló olimpiai bajnoki címe után állt profinak, világbajnoki győzelmét megszerezve tért át a muszlim hitre és vette fel a Muhammad Ali nevet.

A gyászszertartáson megjelent Bill Clinton, és üzenetét küldte Barack Obama, aki lánya ballagása miatt nem ment el Louisville-be. Ott volt viszont a török elnök, ám Recep Tayyip Erdogan a ceremónia befejezése előtt elhagyta a helyszínt. A Hürriyet értesülései szerint vita támadt a török elnök biztonsági szolgálata és az amerikai biztonságiak között. Erdogan a háromszoros nehézsúlyú világbajnok koporsóra akart elhelyezni egy szakrális jelentőségű kendőt, ám ezt állítólag nem tehette meg.

A gyászszertartás végén szűk, családi körben temették el a 74 évesen elhunyt, több mint 30 éven át Parkinson-kórban szenvedő bokszlegendát.

Rovatok