Magyarország az ötödik helyen végzett a hazai rendezésű férfi lacrosse-Európa-bajnokság A csoportjában. A rájátszásban a mieink ellenfele a szlovén válogatott lesz.
A torna hatodik napján komoly izgalmakat és egy nagyon szép jelenetet hoztak az utolsó csoportmérkőzések. Az Eb egyik éremelyesése, Németország csak nehezen vette fel a ritmust Csehország ellen és a második félidőben kellett fordítaniuk, hogy végül 9-7-es győzelemmel bebiztosítsák a helyüket az A csoport második helyén. A csoport élén a kilenc Európa-bajnokságból nyolcat megnyerő Anglia végzett.
Magyarország ugyanebben a csoportban egy győzelemmel, 20 lőtt és 79 kapott góllal az ötödik helyen végzett.
Nem csak a lacrosse-Eb, de talán az egész év egyik legsportszerűbb jelenetét köszönhetjük a belga csapatnak, akik emberségből jelesre vizsgáztak a szlovének elleni mérkőzésen.
A szlovén válogatott nem egy nagy lacrosse-hatalom, a játékot a Youtube-ról tanulták és a maximális 24 fős stáb helyett, mindössze 16-an érkeztek, gyúró nélkül. A meccs első negyedében egy szlovén játékos megsérült, a jól felszerelt belga orvosi stáb pedig, az akkor még szoros állásnál segítséget nyújtott a térdét fájlaló szlovénnek és addig jegelték, masszírozták a játékos lábát, amíg rendbe nem jött és folytathatta a meccset.
A hatodik játéknap végeredményei:
A csoportok végeredménye (lőtt gólok – kapott gólok):
A CSOPORT
B CSOPORT
C CSOPORT
D CSOPORT
Magyarország csütörtökön 8:30-tól találkozik Szlovéniával.
A rájátszás 1. napjának végeredményei:
Lettország - Belgium 27:3
Anglia - Svájc 12-3
Svédország - Csehország 6-8
Lengyelország - Írország 5-15
Izrael - Németország 8-4
Finnország - Skócia 9-8
Wales - Hollandia 12:5
Norvégia - Oroszország 14:1