Index Vakbarát Hírportál

A MOB-os spekulációk hülyeségek

2016. szeptember 5., hétfő 12:14

Nincs elnökkérdés a MOB-nál, ezek a spekulációk hülyeségek, amelyek a hírbe hozottaknak kellemetlenek - jelentette ki Szabó Bence főtitkár a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában a Borkai Zsolt távozását megpendítő sajtóhírre reagálva.

Az ellenben tény, bár ezt Szabó nem emelte ki, hogy a szervezet tiszteletbeli elnöke, Schmitt Pál és Balog Zoltán – sportot is felügyelő - miniszter találkozott egymással. A találkozó témája pedig a magyar sport irányítása volt.

Ősztől tavaszig konzultál a MOB a gyengébben szereplő sportágakkal, miközben tanulmányozzák a brit modellt is, bár szerinte egy kisiklás miatt nem feltétlenül érdemes egy ágazatot kidobni a kiemeltek közül.

„A London óta befektetett pénzek jelentős része kiemelt sportágfejlesztési támogatás, amit azért nem lehet már Rióban úgy mérni, hogy bedobom a pénzt, és az automatából kijön az érem, ez hosszabb távú befektetés” - mondta még a MOB főtitkára.

Londonban 8, míg Rióban 4 sportág szerzett érmet. A magyar sport Hosszú Katinka és Kozák Danuta remeklésének köszönhetően a 8 aranyat hozta, egy ezüsttel, és két bronzzal viszont elmaradt 2012-től.

„Ugyanakkor a várakozástól és ígéreteiktől elmaradó sportágakat egyenkénti szövetségi konzultációkon hallgatjuk majd meg ősztől tavaszig, választ várva a MOB irányelveire. A dzsúdó érmeket várt magától, a birkózóknál közbeszóltak a bírók, jók voltak az öttusa előjelei és a sportlövők népes csapata is jobb eredményt várhatott, a két bokszolót is előrébb vártuk. Jönnek tehát az elemzések az okokról és a jövőről. Az Eb-eredmények nem relevánsak az olimpiai becslésre, bár többen ebbe a hibába estek” - mondta a MOB főtitkára.

Hozzátette, szeptemberben méltóképpen megünnepelik a sportolókkal az olimpiai szereplést, a kiemelkedő teljesítményeket, a parlamenti fogadásig minden jól szerepelt versenyzőnek elutalja a MOB az olimpiai teljesítményéért járó jutalmat.

Egy aranyérem 35 millió forintot ért, de a nyolcadik helyért is kétmillió a jutalom.

Rovatok