Index Vakbarát Hírportál

Egy parkolóban lőtték agyon a kickbox-világbajnokot

2016. november 7., hétfő 20:02 | aznap frissítve

Az orosz rendőrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy moszkvai bevásárlóközpont külső parkolójában agyonlőtte a 43 éves, korábbi kétszeres kickbox-világbajnokot, Dzsabrail Dzsabrailovot. 

A rendőrség megerősítette a hírt, miszerint kocsija mellett holtan találták az észak-kaukázusi származású sportolót, aki profi pályafutása 26 meccséből 19-et megnyert, jelentette a TASSZ orosz hírügynökségre hivatkozva az RT.com. A feltételezett gyilkost már el is fogták, miközben egy Bakuba tartó repülőgépre szállt volna fel. 

Az esetről egy ipari kamera is felvételt készített. Ezen látszik, hogy az álló autó vezető oldaláról zuhan ki a földre az áldozat, miközben a gyilkos a parkolón keresztül elmenekül. A hírügynökségi jelentések szerint pénzügyi vita lehetett a felek között, ez vezetett végül a gyilkossághoz.

Egy moszkvai parkolóban lőtték agyon a kickbox-világbajnokot

A 31 éves gyanúsított már előzetesben van, gyilkossággal és illegális lőfegyver birtoklásával vádolják.

Rovatok