Index Vakbarát Hírportál

Megvan az első magyar érem az olimpián: Szász Emese döntős párbajtőrben

2016. augusztus 6., szombat 21:49 | aznap frissítve

Aranyéremért vívhat Szász Emese a riói olimpián, miután az elődöntőben 10-6-ra legyőzte a francia Lauren Rembit. Az ellenfele a másik elődöntőben győztes olasz Rossella Fiamingo lesz magyar idő szerint 22.45-től. 2000 és 2004 után van ismét magyar döntős női párbajtőrben. Akkor Nagy Tímea mindkétszer nyert. Nagynak a második sikernél az a Kulcsár Győző volt az edzője, aki most Szászt készíti fel.

Szász kiváló formában kapta el az elődöntőt, előbb 3-1-re, majd 6-2-re húzott el. Innen a francia kicsit feltámadt, fel is jött 6-5-re, de onnantól Szász kézben tartotta a meccset, és simán jutott a döntőbe.

Ott viszont kemény ellenfél jön, az olasz Fiamingo 2014-ben és 2015-ben is világbajnok volt. Fiamingo volt a negyedik, Szász a hatodik kiemelt, így találkoznak a döntőben.

Az olasz a döntőig nem vívott európai ellenféllel. Először a kanadai McKinnont verte, aztán Kongot Hongkongból, majd a koreai Csojt. Az elődöntőben a kínai Szun vezetett ellene három találattal is, de egy nagy hajrával fordított, és a hosszabbításban a győztes találatot is bevitte.

A négy közé három balkezes jutott, Szász és Fiamingo is balos, mindketten nyertek is.

Rovatok