Index Vakbarát Hírportál

Sidi Péter ötödik lett a légpuska 10 méteres számában

2016. augusztus 8., hétfő 17:24

A világcsúcstartó Sidi Péter nagy hajrával és a hatodik legjobb eredménnyel jutott be a légpuska 10 méteres számában olimpiai nyolcas döntőbe. 

Ott jól is kezdett, mert három lövés után holtversenyben az élen állt ukrán ellenfelével, aztán minimális előnnyel, de az első helyen volt: hat kör után 61,7 körrel vezetett. Ezután viszont két gyengébb lövés jött, és rögtön a hetedik helyre csúszott vissza nyolc lövés után, közben az ukrán Carkov búcsúzott elsőként. 

Sidi egy 10,6-os lövéssel javított, és a folytatásban felkapaszkodott az ötödik helyre, a horvát Corsa búcsúzott következőként. A bennmaradásért harcolt, a mindent eldöntő lövés előtt fél kör előnye volt, és mivel a fehérorosz Csarhejkával mindketten 10,1-et lőttek, így Sidi folytathatta.

Ezután viszont nagyon kellett kapaszkodnia az olasz Camprianira, hogy ne essen ki, és jól is kezdett, a végén azonban 10,1-et lőtt, miközben az olasz 10,5-öt, és ez a döntő végét jelentette a magyar sportolónak.

Ezzel is a legjobb olimpiai szereplését produkálta, mert a londoni hatodik hely után, most ötödik lett. A szám olimpiai bajnoka az olasz Campriani lett. 

Rovatok