Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő dráma: 14-10-ről bukott el Imre Géza

2016. augusztus 9., kedd 23:14 | aznap frissítve

Egy találatra volt Imre Géza élete legnagyobb sikerétől, de nem tudta bevinni az utolsó találatot. A koreai Park négy találatot tüntetett el – a szombaton aranyat nyert Szász Emeséhez hasonlóan –, és megnyerte az olimpiát.

A párbajtőröző Imre Géza tavalyi világbajnoki címe után idén bejutott a riói olimpia döntőjébe, miután egész nap taktikus vívással versenyzett.

A negyedik helyen kiemelt 41 éves magyar elsőre a kolumbiai Rodriguezt verte (15-9), majd klubtársa, Boczkó Gábor került az útjába. Boczkóval az elmúlt több mint 10 év sikereit együtt érték el, lelkileg különösen nehéz volt neki ez az asszó, de csak 9 találatot kapott.

A nyolc között a kétszeres egyéni világbajnok Novosjolov várt rá, és amikor 1-3-ról megfordította a csörtét, onnan átvette az irányítást, és nem engedte ki a kezéből.

Az elődöntőben megismétlődött a tavalyi vb-döntő, amikor egy csellel vitte be az utolsó, győzelmet érő találatot. Most erre nem volt szükség, mert bár gyorsan eladott három találatnyi előnyt, 10-10 után kétszer tisztán talált, majd három együttessel befejezte a meccset.

A másik ágon a koreai Park érkezett a fináléba. Imre Géza őt is megverte tavalyi, vb-aranyig tartó nagy menetelésekor, igaz akkor a 32 között.

A koreai nagyon gyors volt egész nap, a svájci Max Heinzert például úgy verte, hogy mindössze négy tust kapott tőle. Az elődöntőben a másik svájci, Steffen is csak 9-szer találta el.

A döntőben az övé volt az első két tus negyven másodperc után. park utána megszúrta, a következő támadásait nem tudta végigvinni, háromszor egymás után mindketten találtak.

Park egy összecsapás után jól szabadította ki a fegyverét, és megszúrta. Imre viszont két csodás találattal ismét előnybe került. (7-5) Az első három perc végén 8-6 volt együttes találat után.

A koreai sebességét az első szakaszban Imre feltartó szúrásaival megfékezte, nem tudta és nem merte azokat a beugrásos támadásait megindítani, amik korábban sikerült hoztak neki.

Az egy perces szünet után a vállánál eltalálta a magyart a riválisa, egy újabb együttes után Park egyenlített. (9-9)

A soron következő találatokat Imre jegyezte, előbb guggolás után, majd egy vállszúrással.

Amikor pedig a koreai szorította le a pást végére, akkor is guggolásból találta el a hasán. A következő pontos szúrás is az övé, így a második három perc után már 13-9-re vezetett.

Hamarosan 14-10 lett, akkor azonban Imre váratlanul elbizonytalanodott, kiengedte a kezéből a meccset, sorra kapta a találatokat, nem érezte a távolságot, vagy épp pontatlan volt, nem tudott együttest szúrni, pedig az is elég lett volna élete legnagyobb sikeréhez.

Elveszíthetetlennek látszó meccs volt, de Park a végén megittasodott, és nem tudott hibázni.

 "Volt nálam egy kis blokk. Nagyon azt akartam csinálni, amit addig, aztán megpróbáltam mást is, hátha egy kicsit megzavarom vele, abból lett a 14. találat, de utána nem sikerült többször megcsinálnom. Jól váltott be, és a végén még szerencsém sem volt, mert elszúrtam a karja alatt valahol" - nyilatkozta az MTI-nek a döntő után.

Ami a nőknél nem sikerült az olasz Fiamingónak - Szász Emese akadályozta meg benne -, hogy a vb-arany után az olimpiait is begyűjtse, a magyarnak sem jött össze.

De hogy az elbukott döntő után nézzünk valami jót is. A párbajtőrözők 2004-ben egy arany és egy ezüstérmet szereztek az athéni olimpián, most ezt megismételték. És a csapatverseny még hátra van, újabb érmet lehet gyűjteni.

Rovatok