Index Vakbarát Hírportál

Phelps és Le Clos egy pohár vízben megfojtaná egymást

2016. augusztus 10., szerda 12:17

A 21-szeres olimpiai aranyérmes Michael Phelps és a szintén olimpiai bajnok, dél-afrikai Chad le Clos hosszú évek óta a legnagyobb riválisok, és a jelek szerint nem szívelik egymást. Elég csak megnézni Phelps arcát, miközben a melegítő Le Clost nézi:

Az amerikai és a dél-afrikai rivalizálása a 2012-es londoni olimpián kezdődött, amikor 200 méter pillangón Le Clos legyőzte Phelpst. Akkoriban Le Clos még folyamatosan dicsérte ellenfelét, „egy inspirációnak” nevezte, a két sportoló között baráti volt a versengés.

Az olimpia után Phelps visszavonult, 2014-ben azonban visszatért, mert úgy gondolta, hogy a mezőny lassú, és megvan esélye az aranyra.

Phelps nyilatkozatainak Le Clos nagyon nem örült. Miután 100 méter pillangón sikerült 50.56-os időt úsznia, visszavágott Phelpsnek, hogy az amerikai négy éve nem tudott ilyen jó időt úszni, és most már csendben maradhat.  Az amerikai csak nevetett ezen, mondván, hogy csak motiválják egymást. 

A két klasszis legutóbb az olimpia negyedik napján, a férfi 200 méter pillangón versenyzett egymással, ami az amerikai Phelps sikerét hozta, míg a Le Clos a dobogóról is lecsúszott. Készült is egy remek pillanatban elkapott kép, amikor a lemaradó a dél-afrikai átnéz a szomszédos pályán úszó amerikaira:

Hogy legközelebb ki fogja lepisszegni a másikat, egyelőre rejtély, de az biztos, hogy a 200 pillangó már nem ad nekik esélyt a cicaharcra. Phelps ugyanis bejelentette, ebben a számban nem indul többé. 

Rovatok