Csütörtökön minden eldől rögbiben, és itt most tényleg nem túlzás olyan formulákkal élni, hogy egy kis szigetország a világ másik felén lélegzetvisszafojtva figyeli az eseményeket. Az alig 900 ezres Fidzsi-szigetek szerdán már sporttörténelmet írt azzal, hogy kiverte a negyeddöntőben Új-Zélandot, és ha ma minden úgy alakul, ahogy most arrafelé tömegek imádkoznak érte, ebből a sporton túl is történelem lehet Óceániában.
Fidzsi abba a 74 országba tartozik, amelyek még soha nem nyertek érmet az olimpiákon, így már az is nemzeti örömünnepnek számított, hogy a rögbi 1924 után újra bekerült az olimpiai programba. A 900 ezres országban 35 ezer igazolt rögbijátékos van, gyakorlatilag mind férfiak, vagyis ha leszámoljuk a csecsemőket és a tényleg öregeket, legalább minden tizedik férfi hivatalos játékos, és akkor még nem vettük figyelembe a hobbijátékosokat – a becslések szerint velük együtt vagy 80 ezren játsszák a nemzeti sportot.
A rögbit ide is a britek hozták el, a világ legjobbjai egyébként is a volt gyarmatbirodalom tagjai Új-Zélandtól Dél-Afrikáig, de három, egyébként a világszintű versenysportban marginális szerepet játszó óceániai szigetország is a szűk elitbe tartozik: Szamoa, Tonga és Fidzsi egyaránt megőrül a rögbiért.
Érdekes, hogy a britek hogyan terjesztették el a különböző sportágakat a glóbuszon, mert bár mindenhová jutott legalább egy, idővel nemzeti sporttá váló koloniális játék, a sporttérkép elég bonyolult, hiszen egyik helyre a krikett, másikra a gyeplabda, a harmadikra a lovaspóló jutott, mintha csak valami rafinált világuralmi megfontolás lett volna a háttérben.
Fidzsin néhány hónapja maga a miniszterelnök jelentette be, hogy melyik 12 játékos lesz az olimpiára utazó keret tagja - képzeljük el, hogy Orbán áll ki a nyilvánosság elé, hogy elmondja: Dibusz lesz a cserekapus; végül is elképzelni azért nem teljesen lehetetlen - ; de hát a fidzsi elnök ezzel tulajdonképen csak hazafias kötelességét teljesítette. Az egyébként etnikailag nagyon vegyes, jelentős indiai eredetű népességből, bennszülöttekből és a gyarmatosítók utódaiból álló országot közmondásosan négy - angolul ráadásul R-betűs - dolog tartja össze: a ratuizmus (a most már inkább csak kokárdaként kirakott régi hit, hogy a sziget főnökei isteni leszármazásúak), a rojalizmus, a vallás (religion), és végül természetesen a rögbi. Hogy a vallás, az istenítés és a sport annyira nem is áll távol egymástól, azt ez a videó is mutatja: a válogatott, itt most a 15 fős csapatról van szó, éppen vallási himnusszal ünnepel extázisban az öltözőben.
A sportot ugyan majdhogynem csak etnikailag fidzsinek számító őslakosok játsszák, így is össznemzeti ügy. Az külön örömujjongást váltott ki, hogy az olimpiára nem a szokásos, 15 fős nagy rögbit vették fel, hanem a hétfős változatot. Bár Fidzsi a másikban sem rossz, ebben a kiscsoportos műfajban regnáló világbajnokként már a játékok előtt is nagyon komoly esélyesnek számított. Ezt mintha csak nekik találták volna ki, mondják: itt érvényesülhet igazán a kreatív, sokat futós, váratlan passzokkal operáló stílusuk;
Vakon adott passzok és bevállalós, szemkápráztató játék, ami náluk nagyon jó fizikummal és sebességgel párosul.
Mi más lehetne a cél, mint az arany? A szurkolók, a csapat életében ezek szerint amúgy is fontos szerepet játszó miniszterelnök és maguk a játékosok is teljesen egyértelművé tették, hogy csakis az aranyban gondolkodnak:
Az ezüst vagy a bronz ugyanolyan csalódás lenne, mint a negyedik vagy az ötödik hely.
És az olimpián ennek megfelelően menetelnek. Az elég simán és a fölényesen között hozták az összes csoportmeccsüket, aztán szerdán túljutottak előbb a nyolcaddöntőn, majd legyőzték a nagy ellenfél Új-Zélandot is. A kivik számára hatalmas csalódás volt az olimpia, már az első meccsükön kikaptak az előzetesen tök esélytelennek gondolt, aztán most már a legjobb négyben örömködő, egyébként egy honosított új zélandi játékos által vezetett Japántól, és egy újabb vereséggel már annak is örülhettek, hogy tovább tudtak egyáltalán menni a kieséses körbe. Itt nem bírtak az óceániai kistesóval, és egy kemény meccsen Fidzsi szerdán 12-7-re győzött.
Az elsőszámú fidzsi sztár a csapatkapitány Osea Kolinisau, de a legtöbb játékos egyébként csak félprofi. Játszik a válogatottban börtönőr, katonatiszt, egy-két rendőr és két szállodaportás is. Személyesen is életre szóló esély számukra az olimpiai cím, ezek a játékosok ugyanis egyáltalán nem gazdagodtak meg a sportból. Ők tényleg az utcáról indultak, labda helyett sokszor csak műanyagpalackokkal játszottak, de válogatott szinten is filléres gondok voltak még a közelmúltban is: volt, hogy nem jutott benzinre a csapatbuszba, de még vizet sem tudtak venni a játékosoknak.
A riói olimpia miatt most az a vezető hasonlat, hogy a nyomornegyedekből induló fidzsi rögbisek úgy verik végig a világot, mint a brazil népmesékben a favelákból jövő utcagyerekek. Csakhogy ez a mese ma valósággá válhat.
Négy ország maradt versenyben, a maradék meccseket estig lezavarják – itt csak kétszer hét percig tart egy meccs, úgyhogy egy nap alatt kettőt is játszanak a csapatok. A magyar idő szerint fél nyolckor kezdődő elődöntőkben előbb Fidzsi a meglepetéscsapat Japánnal játszik, majd Dél-Afrika megy Nagy-Britannia ellen, aztán éjfélkor jöhet a döntő. Fidzsinek már szinte biztosan meglesz történelmi első olimpiai érme, de ez nem lenne elég nekik. Ők győzni jöttek Rióba.