Index Vakbarát Hírportál

Phelps agyonverte a mezőnyt: megvan a 22. aranyérme

2016. augusztus 12., péntek 04:22

A férfi 200 méteres vegyesúszás döntőjének úgy ment neki az amerikai Michael Phelps, hogy megszerezhette pályafutása huszonkettedik aranyérmét. 

Az elején nagyon bekezdett a brazil Thiago Pereira, ötven méter után világcsúcs részidőn belül fordult, nyomában volt a két amerikai: Phelps és Ryan Lochte. Hátúszás után már Lochte volt elől, ekkor még ragadt rá Pereira, Phelps pedig harmadikként fordult.

Ezek után viszont már nem volt kérdés, hogy ki fogja megnyerni a döntőt, mert Phelps mellen átvette a vezetést, és elkezdte leszakítani a többieket. A gyorson már egészen demoralizáló volt az amerikai sztár előnye, közben Pereira és Lochte is nagyot esett vissza.

A végén úgy ért célba Phelps, hogy több mint egy testhosszt, majdnem két másodpercet vert a mezőnyre: a második a japán Koszuke Hagino lett, a harmadik helyen pedig a kínai Sun Vang végzett. 

Az amerikai úszólegendának ezzel meglett a huszonkettedik olimpiai aranyérme, a riói olimpián a negyediket szerezte. 

Eredmény

1.   Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:54.66 perc

2. Hagino Koszuke (Japán) 1:56.61

3. Vang Sun (Kína) 1:57.05

Rovatok