Index Vakbarát Hírportál

Nem tudta, mit csinál a vetődéssel győztes futó

2016. augusztus 16., kedd 12:17

A bahamai Shaunae Miller egész meglepő hajrával nyerte meg hétfőn a női 400 méteres síkfutás olimpiai döntőjét: egyszerűen bevetődött a célba, és ellenfele, a favorit Allyson Felix hiába lépte át előbb a vonalat, a miután a mellkas vonala számít, Miller nyert. Hiszen igaz, hogy nem függőleges, hanem vízszintes helyzetben, de az övé ért át először a célon.

A dolog elég nagy visszatetszést keltett a közösségi oldalakon, és saját állítása szerint Miller sem tervezte, igazából nem is tudta, mit csinál.

Nem tudom, mi történt. Kikapcsolt az agyam. Csak az aranyéremre gondoltam, és a következő pillanatban már a földön voltam

- mondta Miller az AP hírügynökségnek.

Edzője arról beszélt, hogy Miller mindent beleadott, és a lábai egyszerűen pont a cél előtt mondták fel a szolgálatot. Ő is azt hangoztatta, hogy a dolog nem volt szándékos, nem így tervezték, de így sikerült. 

Nem ez volt egyébként az első bevetődés az olimpiákon, idén a 110 méteres gátfutásban egy brazil sportoló szintén tigrisbukfenccel érkezett a célba az előfutamokban, bár az az eset természetesen jóval kisebb vizet zavart. De már 2008-ban is volt egy jókora célbavetődés a pekingi játékokon, akkor az amerikai sprinter, David Neville a bronzért ugrott, és 4 ezredmásodperccel sikerült is megelőznie versenyzőtársát.

A Vox a módszer kapcsán azt írja, a bevetődés nem feltétlenül gyorsabb, mintha talpon marad az ember, a dolog nyitja igazából az, hogy pontosan mikor, milyen ütemben és hogyan kezd el eldőlni. Millernek elég jól jött ki a lépés, függetlenül attól, hogy direkt vagy véletlenül. Viszont az nem valószínű, hogy ez lesz az új divat a futósportban, mivel elég kockázatos és sérülésveszélyes, ezért hosszabb távon nem valami jó taktika.

Ennek ellenére az is biztos, hogy Miller aranyáról még sokat fognak beszélni, talán eddig ez a legmegosztóbb riói győzelem. 

Rovatok