Index Vakbarát Hírportál

Botrány a birkózóknál: levetkőztek a dühös mongol edzők

2016. augusztus 21., vasárnap 20:15

Sok vitatható ítélet volt a birkózóknál ezen az olimpián, ez a magyarokat is érintette, de ami az utolsó napon történt a szabadfogásúaknál a 65 kg-osok mezőnyében a bronzmeccsen, az mindent felülmúlt.

Vasárnap este az üzbég Ihtijor Navruzov és a mongol Ganzorigiin Mandakhnaran birkózott az éremért, és kevéssel a vége előtt még az utóbbi vezetett 7-6-ra. Csakhogy az utolsó másodperceket vad ünnepléssel töltötte, és menekült az ellenfelétől, ezért a legvégén kapott egy pontot az üzbég. Ez viszont már azt jelentette, hogy ő volt előnyben a korábbi akció miatt, hiába volt egyenlő az állás. 

A mongol birkózó és az edzői ezt viszont nem vették észre, berohantak, és a vállukra emelték Mandakhnarant, aki csak a tombolás után vette észre, hogy Navruzov a legvégén kapott egy pontot, mutogatott is az eredményjelzőre.  

 

Ekkor már az üzbég kezdett el ünnepelni, mire Mandakhnaran inkább elsétált jó messze, de az edzői azért tiltakoztak a döntés ellen. Hamar szembesültek, hogy nem fog megváltozni a végeredmény, úgyhogy elképesztő dühöngésbe kezdtek. 

Az egyik edző levette a pólóját és a cipőit, egyenként vágta földhöz őket, miközben artikulálatlanul üvöltött. Az egész olyan volt, mintha átment volna pankrátorba, mindenesetre a nézők megőrültek a műsortól. Társa előbb még nyugtatta, aztán már a nézőket biztatta, és ő is földhöz vágott néhány ruhadarabot, majd az egész ruhahalmot odatették a bírók asztalára. 

A stadion egy része Mongólia-skandálásba kezdett, a két edző pedig nem volt hajlandó levonulni, meztelenségükkel tiltakoztak a történtek ellen. Nagy nehezen leküldték őket, a hírek szerint rendőrök vezették ki őket a csarnokból.

"A bírók az üzbég versenyzőnek kedveztek" - ennyivel mondtak később a mongol sajtónak. 

De itt még mindig nem volt vége, mert ezután  Mandakhnaran nem volt hajlandó odaállni, elsétált sírni, úgyhogy inkább kihirdették gyorsan Navruzovot győztesnek a nézők hangos fújolása közepette. 

Azért is botrányos a bronzmeccs vége, mert a bírók a negyeddöntőben Puerto Ricó-i Franklin Gomez és Mavruzov birkózásán is hoztak furcsa ítéletet. Akkor egy grúz, koreai és orosz bíró vezette a meccset, őket fel is függesztették utána. 

Rovatok