Index Vakbarát Hírportál

Cseh hármas holtversenyben nyert ezüstöt, érmes Hosszú és Kapás is

2016. augusztus 13., szombat 03:15

Két ezüstérmet és egy bronzérmet szereztek a magyar úszók a szombat hajnali döntőkben a riói olimpián.

Cseh László a negyedik idővel jutott be a 100 pillangó olimpiai döntőjébe, és azt mondta, az lesz a célja, hogy egyéni csúcsot ússzon, az mindegy, hányadik helyen végez.  A mezőny nagyon erős volt, ott volt a huszonkétszeres olimpiai bajnok Michael Phelps és a dél-afrikai Chad Le Clos is. 

Az első ötven most sem sikerült a legjobban Csehnek, mert a negyedikként fordult, de aztán a pénteki elődöntőhöz hasonlóan a második ötvenet nagyon megnyomta, és folyamatosan jött fel.

A vége felé közeledve biztosnak tűnt, hogy Joseph Schooling megszerzi az aranyat, a második-harmadik helyért viszont óriási csata volt, és olyan vége lett a döntőnek, amit ritkán lehet látni: hármas holtverseny alakult ki.

 

Cseh, Phelps és Le Clos is 51.14-et úszott, így mindhárman ezüstérmesek lettek. Schooling olimpiai rekorddal lett aranyérmes. 

A magyar úszó a döntő után azt mondta az M4-nek, hogy örül az ezüstnek, a szingapúri ellenfele pedig nagyon jó időt úszott. "Nagyon különleges, hogy pont mi hárman lettünk az ezüstérmesek, bár jobb lenne, ha egyedül lennék második, de örülök, hogy velük osztozhatok". 

Hosszú is ezüsttel zárta az olimpiát

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka újabb éremért versenyezhetett: a 200 hát döntőjében esélyesként indult. 

Jól elkapta a rajtot Hosszú, és rögtön az élre állt, egyedül az amerikai Dirado tudott menni vele, de a második ötvenen elkezdte leszakítani a riválisát. A világcsúcs részidőtől ugyan elmaradt már ekkor, de még simán vezetett. Aztán a harmadik hossz vége felé csökkent az előnye, és amikor ráfordultak az utolsó ötven méterre, akkor Dirado megindította a hajrát.

Az utolsó 25 méteren továbbra is Hosszú volt elől, azonban az amerikai riválisa nagyon megnyomta a végét, és az utolsó métereken sikerült megvernie Hosszút, akinek nem sikerült jól a benyúlás sem, így Dirado lett az olimpiai bajnok. Minimális volt a különbség, hat századdal volt gyorsabb az amerikai. 

Kapás bronzérmet szerzett 800 gyorson

A 800 gyors döntőjében az nem igazán volt kérdés, hogy az amerikai Katie Ledecky megnyeri a számot, és olimpiai bajnok lesz, mert már az elején elment, és óriási előnnyel, új világcsúccsal végzett az első helyen.

A nagy harc mögötte volt Kapás Boglárka és a brit Jazz Carlin között. Bár jó ideig tartotta Kapás a második helyét, de az utolsó száz métert jobban bírta a brit, és végül övé lett az ezüstérem, a bronzérem a magyar úszóé. 

"Próbáltam végig magamra figyelni, lehajtani a fejem, végig a csempéket nézni, hogy minél jobban arra összpontosítsak, amit érzek. Hogy hányadik leszek, az akkor mellékes volt, csak az volt a fontos, hogy kiadjak mindent magamból. Az utolsó ötvenen láttam, hogy nagy csatában vagyunk a brit lánnyal, erre számítottam is, a végén két tizeddel lemaradtam az ezüstről, de emiatt egyáltalán nem bánkódom" - idézte Kapást a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala. 

Rovatok