Index Vakbarát Hírportál

Phelps a pokolból tért vissza csúcsot dönteni

2016. augusztus 8., hétfő 11:34

A történelem legsikeresebb olimpikonja két éve mélyponton volt. Miután 2014 szeptemberében ittas vezetésen és gyorshajtáson fogták, napokig ki sem mozdult baltimore-i házából, ahol a padlón fekve kesergett azon, mit és hol rontott el.

Másfél hónapos elvonó, majd féléves eltiltás várt rá. Rióba új edzésmódszerrel, de még mindig aranyesélyesként érkezik. Ha megcsinálja, a legidősebb egyéni olimpiai bajnok úszó lesz.

A 2012-es londoni olimpia után Michael Phelps is szembesült azzal a problémával, amivel annyi sikeres profi sportoló: nem nagyon tudott mit kezdeni magával a visszavonulása után. Nála ez a szokásos unalom mellett egyéb problémákat is jelentett, rengeteg pénzt vert el pókeren és inni kezdett.

Phelps eredménysora

Olimpiai érmei

19 arany, 2 ezüst, 2 bronz

Világbajnoki érmei

26 arany, 6 ezüst, 1 bronz

Rekordok

37 hosszúpályás világrekord (egyéni is váltó), ebből hat jelenleg is az övé:

Eközben még egy évet sem bírt ki az úszás nélkül, már 2013-ban bejelentette, hogy visszatér, és elkezd készülni a riói olimpiára. De hiába kezdett újra úszni, nem volt az igazi: ahogy Peking és London között, úgy a visszatérés után sem élvezte az edzéseket, amikből hetente legalább kettőt ellógott.

Hogy milyen komoly problémái vannak, az 2014 szeptemberében vált világossá, amikor ittasan, gyorshajtás közben kapták el a rendőrök Baltimore-ban. Az esetet megúszta ugyan egy 45 napos elvonókúrával, de ennél nagyobb büntetés volt, hogy az amerikai úszószövetség fél évre eltiltotta, és a 2015-ös kazanyi világbajnokságra sem nevezte.

Utóbbit pont az elvonón ülve tudta meg, ekkor döbbent rá, hogy mennyire szétcsúszott az élete.

Pár ölelés, puszi, puszi, leadtam a telefonom és már vittek is a szobámba. Életemben nem féltem annyira – mondta Phelps az arizonai luxuselvonóba kerüléséről még tavaly a Sports Illustratednek.

A bírósági ügy és az elvonó sem tett jót a kapcsolatának edzőjével, Bob Bowmannel, aki a 2013-14 tájékán bejelentett visszatérésről hallani sem akart. 2014 végén aztán új edzésmódszerrel folytatták a riói készülést: amíg korábban 85-90 ezer, sőt, néha 100 ezer métert is úszott egy héten, addig Rio előtt csak heti 50-60 ezer métert úszott. Kevesebb, de erősebb karcsapással úszik, mint eddig. De ami ennél is fontosabb: újra elkezdte élvezni az úszást és

újjászületett.

Az új edzésmódszer bevált. Bár Kazanyba nem mehetett a világbajnokságra, nem maradt verseny nélkül: San Antonióban, az amerikai nemzeti bajnokságon indult. 200 pillangón Cseh 1:53.53-mal nyert, Phelps 1:52.94-gyel győzött, a 2009-es római világcsúcsa óta a legjobb eredménnyel. 100 pillangón Chad le Clos 50.56-tal lett világbajnok, Phelps 50.45-tel, hat éve a legjobbjával nyert. 200 vegyesen Ryan Lochte 1:55.81-gyel nyerte a vb-t, Phelps 1:54.75-tel, bő egy másodperccel verte.

Kevesebb mint egy év alatt összeszedte magát. Az új elhatározás még az elvonón jött, közvetlenül azután, hogy kiderült, bukta a vb-t. A hír szinte sokkolta, de röviddel utána már hajnali hatkor kelt minden nap, erőnléti edzésbe kezdett és az elvonó kismedencéjében úszott, ahol csak egy karcsapást tudott tenni, mire végigért.

A 2014-es megborulás óta a karrierje mellett magánélete is rendeződött, megszületett első gyereke, az olimpia után pedig el is veszi Nicole Johnsont, akivel még a pekingi és a londoni olimpiák között járt.

Még öt arany?

Phelps három egyéni és egy, vagy két váltóban szerepel majd Rióban, ezekből lényegében mindben esélyesnek számít, még akkor is, ha az amerikai válogatón nem hajtotta szét magát. Hétfőre virradóra 4x100-as gyorsváltóval meg is nyerték az első aranyát, ami összességében a 19. aranya az olimpiákon.

100 pillangón 51.00-t úszott, 14 századdal lassabb időt, mint amivel Cseh László Európa-bajnok lett. 200-on majdnem 2 másodperccel maradt el Cseh májusi idejétől, de itt 1 másodperccel vert mindenki mást a válogatón. 200 vegyesen viszont csak 1 tizeddel volt lassabb Ryan Lochte 2015-ös vb-aranyat érő idejénél.

Emellett a 4x100-as vegyesváltóban is biztosan benne lesz. Ha csak hármat szerez, 25 olimpiai éremnél áll meg, ebből 20 várhatóan arany lesz.

Utóbbit tippeli a Sports Illustrated is, ami szerint 100 pillangón megveri majd Cseh Lászlót, de 200 pillangón kikap a magyartól (és 200 vegyesen sem nyer majd, itt a japán Hagino Koszuke veri a sportlapnál. A 4x100-as vegyesváltót viszont maguknak adták.

És ha nyer bármelyik egyéni számban, a legidősebb egyéni úszóbajnok lesz az olimpián 31 évesen.

Rovatok