Index Vakbarát Hírportál

Dzsúdó
Dzsúdó

Négy éve és most is nyolc dzsúdós utazhat az olimpiára, akkor négy férfi és négy nő jutott ki, most a férfiak öten lesznek. A három nő ott volt már 2012-ben is, sőt a 29 éves Csernoviczki Éva már harmadik olimpiájára készül.

A dzsúdóban a versenynap előtt kötelezően 19 órára kiírt mérlegelés után nem nyugodhatnak meg a versenyzők – pár éve vezették be ezt a szabályt -, mert néhány versenyzőt véletlenszerűen kisorsolnak, és aki az akkori mérlegelésnél a megengedettnél súlyosabb lesz, hiába van már meg a sorsolása, nem állhat rajthoz.

Két kiló pluszt vissza lehet szedni, többet nem éri meg, mert az ember könnyen egy orvosi bizottság előtt találja magát, ami nem segíti elő a küzdelmekre való felkészülést.

Szabályok

Súlycsoportonként nyolc versenyzőt emelnek ki, ők az első meccsen könnyebb riválissal néznek szembe, és ők nyolcan csak a negyeddöntőben találkozhatnak egymással, feltéve, ha eljutnak addig.

Ilyen versenyek vannak

A dzsúdóban a nagy versenyeket három részre osztják.

  • A Masters a legrangosabb verseny, évenként egyszer rendezik meg, ekkor lehet a legnagyobb pénzdíjat keresni.
  • A Grand Slam a következő tekintélyes verseny, idén eddig három volt, egy évben körülbelül ötöt szoktak rendezni.
  • Aztán jön a Grand Prix, mint például a budapesti is. Ebből is ötöt szoktak egy évben lebonyolítani.

A következő világbajnokság egyébként Budapesten lesz jövő nyáron. A vb azért a legnehezebb verseny, mert egy nemzet két versenyzőt is indíthat. Az olimpián csak egy mehet, és két győzelemmel a hetedik hely már elérhető. Három győzelemmel a bronz megszerezhető.

A magyar csapatot Nagy András szövetségi kapitány segítségével mutatjuk be.

Csernoviczki Éva, 48 kiló

Négy éve rögtön az első napon megszerezte a bronzérmét, hihetetlen lenne, ha megint egy ilyen kezdéssel rukkolna ki, és persze a többiek is szárnyakat kapnának az ő sikerétől.

Alkalmas a jó kezdésre ezúttal is. Senkire sem akarunk terhet rakni, de nyilvánvaló, hogy a csapat 13 olimpiai pontra képes.

Édesapjával, Csernoviczki Csabával  készül fel, és vele érte el az eddigi sikereit is. Jó párost alkotnak.

2008 óta csak egyetlen olyan Európa-bajnokság volt, hogy ne szerzett volna érmet. Hatszor volt döntős, kétszer nyert, nagy örömünkre Budapesten is 2013-ban. Vb-n is volt már érmes, azt pedig nem is tudnám összeszámolni, hogy a sportág elitjét felvonultató Grand Prix vagy Grand Slam versenyekről mennyi éremmel tért haza eddig. A legjobb korban van.

Ha jó mentális állapotban lesz, és csak magával foglalkozik, akkor a szép és eredményes kezdés nem álom.

Nagyon kemény ellenfelei lesznek a földrészen túlról, a címvédő brazil Menezes például csak a negyedik kiemelt, Évi hetedik helye elismerésre méltó. Menezest egyébként a pekingi olimpián legyőzte.

A mongol Munkhbat előretört ebben a ciklusban – négy éve még hetedik volt -, a klasszisok közül őt egyedül nem verte meg, de a japán Kondo és az argentin Pareto is megbízhatóan teljesített, nagy küzdelem lesz az érmekért.

Karakas Hedvig, 57 kiló

Sok múlik a sorsolásán, melyik ágra kerül, ha már éppen egy hellyel lemaradt a kiemelésről, és kilencedik lett. Nagyon tudatosan készül, pluszmotivációt jelenthet neki, hogy most megszerezheti azt, amiről lemaradt négy éve. Sérüléssel bajlódva lett ötödik.

Edzőt váltott, és Toncs Péter vette át a felkészítését. Az Európa Játékokon jutott neki egy ezüst, ami remélhetőleg azt jelzi, hogy visszatérhet a sikerek útjára. A juniorok között világbajnok volt, kijöhet neki a lépés.

Ebben a kategóriában is lett egy kimagaslóan jó mongol, Dorjsuren – ellene nincs jó mérlege -, a második kiemelt koreai Kim is nagyon erős, bár őt mind a négy eddigi meccsükön legyőzte. A román Caprioriuval is számolni kell még ebben a súlycsoportban. De először is bízzunk abban, hogy kedvező sorsolást kap.

Joó Abigél, 78 kiló

Ha nem sérül meg, akkor négy éve érmes lehetett volna, a későbbi győztes Kayla Harrison elleni meccsén nyert helyzetből veszített, miután elszakadt a térdszalagja. Akkor bombaformában volt, nem ismerték a technikáját.

A sors tehát elvette tőle az érmet, most visszaadhatja neki. Azóta ingadozott a formája. Ha olyan mentális állapotban lesz a verseny napján, mint a havannai GP-n volt, akkor bárkit megverhet. Ha nem, akkor sajnos az első körben is kieshet, de erre gondolni sem merek.

Ha hagyja, hogy megverjék, és nem veszi fel a kesztyűt az első pillanattól, akkor nem fog jól szerepelni. Bízom benne, hogy képes olyan állapotba kerülni, mint Londonban volt. Edzője, Pánczél Gábor ismeri a receptet, hogyan kell venni egy olimpiai akadályt, hiszen van már rutinja.

Az új szabályok neki nem voltak előnyösek, mert második szándékkal nem mehet most már lábra, a dobásai viszont jól elsülhetnek. Mivel nem kiemelt, neki is nagyon fontos, milyen ágon kell küzdenie.

Harrison domináns volt ebben a ciklusban, a hollandok találtak egy fiatal versenyzőt, mégsem őt, hanem a rutinosabb Verkerket viszik. Jó a brazil lány is ebben a súlycsoportban, szóval rivális van szép számmal.

Ungvári Miklós, 73 kiló

Az új szabályok neki sem kedveztek, mert a megfogás lett a fontos, vagyis az erődzsúdó, Mikinek pedig a gyorsasága volt kimagasló.

London után súlycsoportot váltott, mert a 66 kilót már nem tudta volna hozni. Beleerősödött ebbe a súlycsoportba, de vannak nála erősebbek, amit a gyorsaságával képes kompenzálni.

Ebben a ciklusban egy Eb-bronza volt, de Budapesten és Bakuban mutatott a tudásából. Előbbit megnyerte, utóbbin bronzérmes volt, egy nagyon erős mezőnyben. Biztosan nem lesznek erőnléti gondjai, de mivel nem kiemelt – önmagamat ismételve -, kifejezetten fontos, ki ellen mutatkozik be.

Kitűnő pályafutás áll mögötte, örökre emlékezetes marad az a nyilatkozata, amikor 4 éve az ezüst után azt mondta, sajnálja, hogy nem tudta utolérni Kovács Antalt, a sportág egyetlen olimpiai bajnokát. Pontosan tudja ugyanis, mekkora különbség van Kovács és Hajtós megítélése között. Utóbbinak ugyanúgy ezüstje van, ahogy neki.

Lehetett volna a vb-n érmes, ha a lábfogásért mongol ellenfelét, Gaanbaatart leléptetik, de nem tették meg, valamiért nem ítélték meg a nyilvánvaló szabálytalanságot.

Mivel az egész világon a legtöbb ember 75 kiló körüli, ez leképeződik a dzsúdóban is, itt van a legtöbb klasszis.

10 nevet is tudnék mondani, akinek a győzelme nem lenne meglepetés, legalább 7-8 olyan változat van a dobogóra, amiben semmi meglepő sincs. Bízunk benne, hogy felszabadultan versenyzik, és 36 évesen még egyszer nagyon összekapja magát.

Neki már nem kell semmit sem bizonyítania, nincs rajta teher, mert közel 100 versenyen indult, ami hatalmas szám, az elismerései pedig megszámlálhatatlanok.

Csoknyai László, 81 kiló

Négy éve nagyon egyben volt, de a későbbi győztes dél-koreai Kimmel nem bírt, egy szoros meccset így is kihozott belőle. Ebben a kvalifikációs sorozatban kiegyensúlyozottan szerepelt, nagyon jó riválisokat vert meg, ezt reméljük most is.

Ha bravúrra képes lenne, a pontszerző helyekért is csatázhat.

A sportszerűsége előtt meghajolt a világ, megsérült társát, Max Stewartot levitte a szőnyegről sérülése után.

 

Tóth Krisztián, 90 kiló

Féltettük, hogyan tud majd alkalmazkodni az új szabályokhoz. Remekül illeszkedett hozzájuk, és a juniorok közti eredményességét megtartotta.

A junioroknál világbajnok volt 2014-ben.

Ebben a ciklusban vezette a világranglistát, a 2014-es vb-döntőben csak a görög Iliadisz verte meg – 2004 olimpiai bajnoka -, aki az egész sportágnak egy egészen különleges alakja, igazi öreg róka, mindent átélt már.

Krisztián eljutott oda, hogy bármikor, bárkit meg tud verni, most éppen negyedik a rangsorban, ami abból a szempontból hátrány, hogy a japán Mashu Baker van az ágán. De bár ott tartanánk már, hogy a négy között ők döntik el, melyikük jut a döntőbe.

2014-ben hatalmasat fejlődött, Grand Slamet is nyert, férfiak közül neki sikerült elsőként ez a bravúr. Ha továbbra is fejlődik még, akkor érmes lehet Rióban.

Nála épp azért kell szorítani, hogy a nem kiemelt Iliadisz lehetőleg ne hozzá kerüljön az elején, és a kubai rivális is nagyon veszélyes.

Cirjenics Miklós, 100 kiló

Vártam arra, hogy előléphet, és meg is tette. 26 évesen jutott el első olimpiájára. Vb-érmeseket győzött le azon a GS-en, és megindult felfelé. Vb-érmeseket vert, és nem minimális különbséggel, hanem ipponokkal. A magyar küldöttségből neki van a leggyengébb ranglistás helyezése.

Dobáserős versenyző, egy gyors villanás elég neki a sikerhez.

 

Bor Barna, +100 kiló

Nemcsak a sportág, hanem az egész olimpia egyik nagy meglepetése lenne, ha a francia Teddy Riner nem nyerne. Ha ezt Barna esélyeire fordítom át, akkor nyilvánvaló, hogy szerencsés, hogy nem egy ágra kerültek.

Kilencszer álltak egymással szemben a tatamin, egyszer sem tudta legyőzni. Ezt a megállapítást ugyanakkor a komplett mezőny 80 százalékáról el lehetne mondani. Riner egyeduralkodó, kicsúcsosodik.

Ami ugyanakkor azt is jelzi, hogy az ezüstre sokan pályázhatnak hasonló eséllyel. Nem is lehet könnyen különbséget tenni, hogy ki az esélyesebb a második helyre.

Barna a hetedik kiemelt, de a második japán Harasawa vagy a harmadik holland, Meyer ellen sem esélytelen. Feltéve, ha Rióban nem az idei, hanem a tavalyi Masters versenyen mutatott formáját hozza. Akkor Rinertől kapott ki a döntőben.

Barna másik nagy győzelme a kvalifikáció alatt épp Meyer ellen volt, őt a bakui Grand Slamen egy jukót érő aranyponttal verte. Itt érdemes talán megjegyezni, ami a csapat egészére igaz, hogy nem lesznek kondicionális gondjai.

Az egyetlen bírónőt Magyarország adja

Amint a felsorolásból is látszik, ebben a sportágban igen nehéz tartósan a világ legjobbjai között lenni a nagy versenyeken. Ha viszont épp az olimpia napjára esik egy jó forma, akkor mivel az alapképességek rendben vannak, nehéz megállítani a magyarokat.

És nagy könnyebbség, hogy 2000 után ismét lesz magyar bíró. Tardos János után most Fridrich Annamária kapta meg a lehetőséget. Öt európai lesz ott, és az egész kontingensből ő az egyetlen nő.

„Óriási bizalmat kapott Annamária. A bíráskodásnak pedig van lélektana. Ők együtt mozognak, együtt élnek az olimpia napjaiban, közösek a témák, és ebben a körforgásban nyilván beszél a magyarokról. Nem számítunk mi arra, hogy nem várt segítséget kapunk, indokolatlan előnyt, de remélhetőleg nem sújtanak bennünket. Ha jó ütemben kapják a mieink az intéseket, olykor az is előny tud lenni. És természetesen hátrány, ha egy ikszes meccsen egy olyan helyzetben intik a versenyzőnket, amikor akár az ellenfelet is lehetne figyelmeztetni.”

Nagy azt is kifejtette, hogy a sportág megosztott, mennyire jöttek be az új szabályok. Elsősorban azért, mert a bírók szerepe megmaradt.

„Sokszor láttuk azt, hogy az egyik versenyző megy előre, hajtja a másikat, mégsem intik a passzív felet. Ha viszont a nagy igyekezetben esetleg előjön egy régi beidegződés, és szabálytalanság, akkor azért habozás nélkül jár a figyelmeztetés. Mivel egy intés meccset befolyásoló erő két azonos tudású riválisnál, nagyon érzékeny ez a terület. Ezért is fontos, hogy van képviseletünk. Mert egy kétes szituációt a bírók egymás között is ki tudnak értékelni.”

(Borítókép: MTI / Máthé Zoltán)

Rovatok