Egy kézilabda csapatban hét kezdő és hét cserejátékos van, a cél pedig, hogy több gólt dobjanak az ellenfél kapujába, mint ahányat kapnak. A mérkőzés 2*30 percig tart és ha mindkét csapat ugyanannyi gólt szerez, akkor a játék döntetlennel zárul.
Kieséses szakaszban 2*5perc hosszabbítás következik, ha sincs döntés, akkor újabb 2*5 perc, ha pedig akkor is döntetlen az állás, jön a büntetőpárbaj, vagyis a hétméteresek. Ilyet legutóbb éppen a magyarok játszottak, Izland ellen a második hosszabbításban nyert a férfi kézilabda-válogatott.
De ha nincs döntés, a csapatok 5-5 dobással próbálják eldönteni ki a győztes, de ha itt is ugyanannyiszor találnak a kapuba, akkor jön a hirtelen halál.
A pálya téglalap formájú, mérete: 40*20 méter. Az Időmérő feladta, hogy megállítsa az órát, amennyiben hosszabb ideig áll a játék. A szabályok lehetőséget adnak arra, hogy egy játékost többször is lecserélhessenek, ezáltal frissebb marad, illetve az edzők szisztematikusan tudnak változtatni, annak függvényében, hogy éppen támad vagy védekezik a csapat.
A játékosok kézzel, karral, törzzsel, combbal és térddel érhetnek a labdához szabályosan. A játékos labdával a kezében legfeljebb három lépést tehet meg és három másodpercnél tovább nem birtokolhatja a játékszert.
A folyamatos játékot biztosítja, hogy ha a támadócsapat túl sokáig passzívan birtokolja a labdát, akkor a játékvezető először kezét felemelve jelzi a passzív játékot és ha erre sem gyorsul föl a játék, akkor az ellenfél csapata jöhet szabaddobással. Ha egy játékos szabálytalankodik, a bíró szabaddobást vagy büntetődobást ítélhet, ha a szabálytalankodást pedig súlyosnak ítéli két perces kiállítással büntetheti a játékost.
A magyar kézilabda válogatott éveken keresztül meghatározó tagja volt a mezőnynek. A férfiak 1936, 1980, 1988 és 2004 után legutóbb 2012-ben, a londoni olimpián is a negyedik helyen végeztek. A nők mérlege ennél is szebb, hiszen 1980 és 2008-ban még ők is lecsúsztak a dobogóról, negyedikek lettek, de 1976 és 1996-ban bronz, míg 2000-ben ezüstéremmel zártuk a tornát.
Rióba sajnos egyik válogatottunknak sem sikerült kijutnia.
A kézilabda a 19. század végén jelent meg és eleinte több különböző formában is megjelent. A játék célja, az volt, hogy a túlságosan is agresszív labdarúgás és rögbi mellett legyen egy olyan játék, amely nem durva és nők is játszhatják. A 19. század elejére három változata jelent meg a kézilabdának.
A haandbold egy dán tanár nevéhez fűződik, aki látva, hogy tanítványainak lábbal nem ment a játék, inkább a kezükbe adta a játékszert és a rúgás helyett a dobásra fektette a hangsúlyt.
Németországban hasonló kezdeményezés kezdett kialakulni csak torball néven, míg Csehországban hazena néven vált ismertté. A játék hamar hódításnak indult, de mivel három különféle formája is létezett, ki kellett találni egy új egységes rendszert, amivel lehet terjeszkedni. Ekkor jött létre a nagypályás kézilabda, ami nemcsak a pálya méretében hasonlított a futballra, hanem abban is, hogy itt is 11-11 játékos próbált gólt szerezni.
A játék olyannyira sikeres lett, hogy 1936-ban Berlinben már az olimpiai játékok közt is szerepelt a nagypályás kézilabda, amit a szabadban játszottak, de a játék fejlődése ezek után megtorpant és az olimpiai programról is lekerült.
Az észak-európai országokban az időjárási viszontagságok miatt lehetetlen volt a szabadban játszani, így bevitték a játékot a terembe, ahol a kisebb pályán már a létszám is csökkent és lényegében megalakult a játék ma is ismert változata. Rájöttek, hogy kis pályán sokkal gyorsabb, élvezetesebb a játék, több a gól, így a nagypályás kézilabda feledésbe is merült.
Innen nem volt megállás és a kézilabda 1972-ben a berlini olimpián a ma is használt formájában debütált, négy évre rá Montrealban, pedig már a nők is elindulhattak a tornán.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!