Index Vakbarát Hírportál

Négy év múlva jöhet el a magyar atléták ideje

2016. augusztus 3., szerda 16:03

A magyar atlétacsapat 19 fővel megy Rióba. Legutoljára 2004-ben volt ennél népesebb a válogatott. Arra kevés az esély, hogy érmet szerezzenek, de több sportoló is pontszerző helyen végezhet. A csapat egyik része pedig egyértelműen tanulni megy az olimpiára, négy év múlva jöhet el az ő idejük.

Négy évvel ezelőtt Londonban lett újra aranyérmes a sportágnak, Pars Krisztián nyerte meg a kalapácsvetést, előtte Kiss Balázs nyert 1996-ban ugyanebben a számban.  2012-ben Parson kívül még döntőse sem volt a csapatnak, most azonban jobb reményekkel indulhatnak atlétáink.

Márton Anita

Az utóbbi két évben egyértelműen ő a legjobb magyar atléta. A súlylökő tavaly fedettpályás Európa-bajnokságot nyert, idén fedettpályás világbajnokságon szerzett ezüstérmet, majd júliusban szabadtéren, az amszterdami Eb-n is második lett. Eredményei egyre javulnak, legutóbb a Gyulai Memorialon dobott országos csúcsot (19,49 méter). Egyetlen gond, hogy legnagyob vetélytársai húsz méter felett is tudnak. Mártonnak csak akkor van igazi esélye érmet szerezni, ha ellenfelei hibáznak. Idén erre is volt már példa, az Eb-győztest Christina Schwanitzot éppen a Gyulain győzte le.

Baji Balázs

Négy éve arról ismerhette meg a világ a magyar 110 gátast, hogy magasba emelte a korábbi világbajnok, a kínai Liu Hsziang kezét, amikor az fájdalmasan lesétált a pályáról. Idén már Európa-bajnoki ezüstérme miatt is tudják a nevét. Baji új országos csúccsal lett második. A 13.28-as idővel a világranglista 16. legjobb gátasa, de az előtte lévők közül többen nem is indulnak Rióban. Baji döntős lehet, és tudjuk, a gátban minden megtörténhet, célba érni sem egyszerű.

Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Gyöngyi

Tavaly a világbajnokság nagy meglepetése volt, hogy Zsivoczky-Farkas Gyöngyi hatodik lett hétpróbában, míg Krizsán Xénia a nyolcadik helyet szerezte meg. Idén is biztató eredményeik vannak, az Eb-n Krizsán negyedik, Zsivoczky-Farkas ötödik lett. Rióban is sűrű lesz a mezőny, de van esélyük, hogy a legjobb hat között végezzenek.

Kővágó Zoltán

A  diszkoszvető egyre jobb formában van, július középen a Gyulai Memorialt nyerte meg idei legjobb dobásával, 67,17-tel, ha ezt tudja hozni, döntős lehet Rióban is az athéni olimpia ezüstérmese.

Pars Krisztián

Sokáig az olimpiai bajnok kalapácsvető számított a magyar atlétika biztos érmesének, de a sérülésekkel küszködő dobóatléta idén formán kívül van. Nagyon távolinak tűnik számára egy érem, de még a döntőért is nagyon kell kapaszkodnia majd.

Szabó Barbara

A magasugró az Eb-n 11. lett, az olimpián még erősebb mezőnyben kell majd bizonyítania. Már az egyéni csúcs és a döntőbe jutás is nagy eredmény volna tőle.

Magyarok hosszú távon

A magyar csapatban a legtöbben állóképességi számban indulnak. Csere Gáspár, Józsa Gábor, Szabó Tünde, Papp Krisztina és Erdélyi Zsófia maratoni futásban, Madarász Viktória, Récsei Rita, Kovács Barbara, Helebrandt Máté húsz, Rácz Sándor, Srp Miklós és Venyercsán Bence ötven kilométeres gyaloglásban indul.  Egyiküktől sem várhatunk nagyon jó helyezést, a céljuk az lehet, hogy minél közelebb legyenek egyéni legjobbjukhoz. Ez sem lesz egyszerű, a gyaloglás és maratonfutás igazi szezonja is tavasszal és ősszel van, a riói párás meleg nem segíti őket.

Sorvezető:
    Összlétszám: 2000 fő
    Versenyszámok: 47, 24 férfi és 23 női
    Indítható versenyzők: egy országból számonként maximum három, legfeljebb egy váltó  
    Lebonyolítási rend: a világbajnoki menetrendnek megfelelően
    Helyszín: Olimpiai Stadion, Szambasétány, Pontal
    Időpont: augusztus 12-21.
    Címvédők és a legutóbbi világbajnokok:

Férfiak:
    100 m:
Londoni bajnok: Usain Bolt (Jamaica)  
2015-ös világbajnok (Peking): Usain Bolt (Jamaica)  
    200 m:
Londoni bajnok: Usain Bolt (Jamaica)
2015-ös világbajnok (Peking): Usain Bolt (Jamaica)
    400 m:
Londoni bajnok: Kirani James (Grenada)  
2015-ös világbajnok (Peking): Wayde van Niekerk (Dél-afrikai Köztársaság)
        800 m:
Londoni bajnok: David Rudisha (Kenya)
2015-ös világbajnok (Peking): David Rudisha (Kenya)
      1500 m:
Londoni bajnok: Taoufik Makhloufi (Algéria)  
2015-ös világbajnok (Peking): Asbel Kiprop (Kenya)
    5000 m:
Londoni bajnok: Mo Farah (Nagy-Britannia)  
2015-ös világbajnok (Peking): Mo Farah (Nagy-Britannia)  
    10 000 m:
Londoni bajnok: Mo Farah (Nagy-Britannia)  
2015-ös világbajnok (Peking): Mo Farah (Nagy-Britannia)  
    110 m gát:
Londoni bajnok: Aries Merritt (Egyesült Államok)
2015-ös világbajnok (Peking): Szergej Subenkov (Oroszország)
    400 m gát:
Londoni bajnok: Félix Sanchez (Dominikai Köztársaság)
2015-ös világbajnok (Peking): Nicholas Bett (Kenya)
    3000 m akadály:
Londoni bajnok: Ezekiel Kemboi (Kenya)  
2015-ös világbajnok (Peking): Ezekiel Kemboi (Kenya)  
     4x100 m-es váltó:
Londoni bajnok: Jamaica (Nesta Carter, Michael Frater, Yohan Blake, Usain Bolt)  
2015-ös világbajnok (Peking): Jamaica (Nesta Carter, Asafa Powell, Nickel Ashmeade, Usain Bolt)
    4x400 m-es váltó:
Londoni bajnok: Bahama (Chris Brown, Demetrius Pinder, Michael Mathieu, Ramon Miller)
2015-ös világbajnok (Peking): Egyesült Államok (David Verburg, Tony McQuay, Bryshon Nellum, LaShawn Merritt)
    maraton:
Londoni bajnok: Stephen Kiprotich (Uganda)  
2015-ös világbajnok (Peking): Ghirmay Ghebreslassie (Eritrea)
    20 km-es gyaloglás:
Londoni bajnok: Csen Ting (Kína)
2015-ös világbajnok (Peking): Miguel Angel Lopez (Spanyolország)
    50 km-es gyaloglás:
Londoni bajnok: Szergej Kirgyapkin (Oroszország)  
2015-ös világbajnok (Peking): Matej Tóth (Szlovákia)
    magas:
Londoni bajnok: Ivan Uhov (Oroszország)
2015-ös világbajnok (Peking): Derek Drouin (Kanada)
    távolugrás:
Londoni bajnok: Greg Rutherford (Nagy-Britannia)
2015-ös világbajnok (Peking): Greg Rutherford (Nagy-Britannia)
    hármasugrás:
Pekingi bajnok: Christian Taylor (Egyesült Államok)
2015-ös világbajnok (Peking): Christian Taylor (Egyesült Államok)
    rúdugrás:
Londoni bajnok: Renaud Lavellenie (Franciaország)
2015-ös világbajnok (Peking): Shawnacy Barber (Kanada)
    súlylökés:
Londoni bajnok: Tomasz Majewski (Lengyelország)
2011-es világbajnok (Peking): Joe Kovacs (Egyesült Államok)
    gerelyhajítás:
Londoni bajnok: Keshorn Walcott (Trinidad és Tobago)  
2015-ös világbajnok (Peking): Matthias de Zordo (Németország)  
    diszkoszvetés:
Londoni bajnok: Robert Harting (Németország)
2015-ös világbajnok (Peking): Piort Malachowski (Lengyelország)
        kalapácsvetés:
Londoni bajnok:
Pars Krisztián (Magyarország)
2015-ös világbajnok (Peking): Pawel Fajdek (Lengyelország)
    tízpróba:
Londoni bajnok: Ashton Eaton (Egyesült Államok)  
2015-ös világbajnok (Peking): Ashton Eaton (Egyesült Államok)

Nők:
    100 m:
Londoni bajnok: Shelly-Ann Fraser (Jamaica)  
2015-ös világbajnok (Peking): Shelly-Ann Fraser (Jamaica)
    200 m:
Londoni bajnok: Allyson Felix (Egyesült Államok)
2015-ös világbajnok (Peking): Dafne Schippers (Hollandia)
     400 m:
Londoni bajnok: Sanya Richards-Ross (Egyesült Államok)
2015-ös világbajnok (Peking): Allyson Felix (Egyesült Államok)
    800 m:
Londoni bajnok: Marija Szavinova (Oroszország)  
2011-es világbajnok (Tegu): Maria Arzamaszava (Fehéroroszország)
    1500 m:
Londoni bajnok: Asli Cakir Alptekin (Törökország) - doppingolás miatt megfosztották aranyérmétől
2015-ös világbajnok (Peking): Genzebe Dibaba (Etiópia)
    5000 m:
Londoni bajnok: Meseret Defar (Etiópia)  
2015-ös világbajnok (Peking): Almaz Ayana (Etiópia)
    10 000 m:
Londoni bajnok: Tirunesh Dibaba (Etiópia)  
2015-ös világbajnok (Peking): Vivian Jepkemoi Cheruiyot (Kenya)
    100 m gát:
Londoni bajnok: Sally Pearson (Ausztrália)
2015-ös világbajnok (Peking): Danielle Williams (Jamaica)
    400 m gát:
Londoni bajnok: Natalja Antyuh (Oroszország)  
2015-ös világbajnok (Peking): Zuzana Hejnova (Csehország)
    3000 m akadály:
Londoni bajnok: Julija Zaripova (Oroszország)  
2015-ös világbajnok (Peking): Hyvin Kiyeng Jepkemoi (Kenya)
    4x100 m-es váltó:
Londoni bajnok: Egyesült Államok (Tianna Madison, Allyson Felix, Bianca Knight, Carmelita Jeter)
2015-ös világbajnok (Peking): Jamaica (Veronica Campbell-Brown, Natasha Morrison, Elaine Thompson, Shelly-Ann Fraser-Pryce)
    4x400 m-es váltó:    
Londoni bajnok: Egyesült Államok (DeeDee Trotter, Allyson Felix, Francena McCorory, Sanya Richards-Ross)
2015-ös világbajnok (Peking): Jamaica (Christine Day, Shericka Jackson, Stephenie Ann McPherson, Novlene Williams-Mills)
    maraton:
Londoni bajnok: Tiki Gelana (Etiópia)
2015-ös világbajnok (Peking): Mare Dibaba (Etiópia)
    20 km-es gyaloglás:
Londoni bajnok: Jelene Lasmanova (Oroszország)  
2015-ös világbajnok (Peking): Liu Hong (Kína)
    magasugrás:
Londoni bajnok: Anna Csicserova (Oroszország)
2015-ös világbajnok (Peking): Marija Kucsina (Oroszország)
    távolugrás:
Londoni bajnok: Brittney Reese (Egyesült Államok)
2015-ös világbajnok (Peking): Tianna Bartoletta (Egyesült Államok)
    hármasugrás:
Londoni bajnok: Olga Ripakova (Kazahsztán)
2015-ös világbajnok (Peking): Caterine Ibargüen (Kolumbia)
    rúdugrás:
Londoni bajnok: Jennifer Suhr (Egyesült Államok)  
2015-ös világbajnok (Peking): Yarisley Silva (Kuba)
    gerelyhajítás:
Londoni bajnok: Barbora Spotakova (Csehország)  
2015-ös világbajnok (Peking): Kathrina Molitor (Németország)
    súlylökés:
Londoni bajnok: Valerie Adams (Új-Zéland)  
2015-ös világbajnok (Peking): Christina Schwanitz (Németország)
    diszkoszvetés:
Londoni bajnok: Sandra Perkovic (Horvátország)
2015-ös világbajnok (Peking): Denia Caballero (Kuba)
    kalapácsvetés:
Londoni bajnok: Tatyjana Liszenko (Oroszország)
2015-ös világbajnok (Peking): Anita Wlodarczyk (Lengyelország)
        hétpróba:
Londoni bajnok: Jessica Ennis (Nagy-Britannia)  
2015-ös világbajnok (Peking): Jessica Ennis (Nagy-Britannia)

Rovatok