Index Vakbarát Hírportál

Gerwen zseniális dartsszal lett világbajnok

2017. január 2., hétfő 22:57

Michael van Gerwen feltette egész éves munkájára a koronát. A világelső 25 versenyt nyert 2016-ban, a végén pedig legyőzte a világbajnoki címvédő Gary Andersont. A holland folytatta október óta tartó, 27 meccses veretlenségi sorozatát. Nagyon magabiztosan, káprázatos játékkal 2014 után másodszor lett PDC világbajnoka. Abszolút megérdemelten.

A döntő hét szettig (azon belül három nyert legig) tartott. Úgy kezdődött a meccs, ahogy arra számítani lehetett, már az első szettben hihetetlenül magas átlagok, break nélkül mindenki hozta saját kezdését, 3-2-es legállással Gerwené lett az első szett, hét perc alatt. Az sem volt meglepő, hogy lekopírozták - igaz, fordított állással - az első szettet a másodikban, bár Gerwen ha nem téveszt egyszer szektort, 2-0-ra is vezethetett volna. 

De nem így történt, és a folytatás sem neki kedvezett. Először volt break a meccsen, rögtön kettő egymás után, majd egy kis megingás Anderson részéről, de senki sem hibátlan. A holland sem dobógép, ő a kiszállóját szúrta el a harmadik szett utolsó legjében és Anderson ezt ki is használta és 2-1-re vezetett.

Valami nagy dolog kellett a Gerwentől, hogy ne ússzon el a meccs, és ő meg is tette, a negyedik szett döntő legjét 86-ről be tudta fejezni, 2-2-re egyenlített. Aztán a legsimább szettet 3-0-val húzta be, Andersonnak akadtak gondjai a triplákkal.

Ahogy a folytatásban is bizonytalan maradt, megint elveszített egy saját kezdésű leget, ami óriási hiba volt az egyre magabiztosabb Gerwennel szemben, aki már 4-2-re vezetett, majd legveszteség nélkül, hihetetlen átlagon, 109,58-on állt és 5-2-ről folytatta. A folytatásban is egy szenvedő, egyre rosszabbul kiszállózó Andersont, szárnyaló Gerwent láthattunk. Meg is lett az eredménye, a 6-2-es állás már nagyon a végét sejttette.

Nem is történt másképp. Anderson már 20-ról sem tudott kiszállni, pedig elvehette volna a holland kezdését, de nem tudta. Gerwen egy legre került az áhított világbajnoki címtől.  Ekkor jött egy kis közjáték, egy néző a pódiumra rohant, ugyan gyorsan kivezették, de ez Gerwent zavarta meg jobban, Anderson beindult és visszaszerezte az előnyét, megnyerte a szettet. 6-3.

Felpörgött a meccs, Anderson rekordot döntött a 180-asokban (22 csak Ted Hankey-nak volt eddig egy meccsen), de valahogy mégis bizonytalan maradt, elmaradtak megint a triplák, 2-2-ig jutottunk a 10. szettben és jött megint a káprázat, a későn hajrázó Anderson elszúrta a 134-es kiszállót, Gerwen pedig nem kegyelmezett, 85-ről egy bullal fejezte be a meccset.

Nem sikerült Andersonnak az, amit csak Phil Taylor, a sportág legendája mutatott be, nem lett egymás után háromszor világbajnok. A trónra a világranglistát vezető Michael van Gerwen ült fel.

Ha a meccs részletes összefoglalójára, vagy a dartsra kíváncsi, olvassa el a Index tematikus, kizárólag a dartsszal foglalkozó blogját.

Rovatok