Klassz közösségi élmény lett a szombati Balaton-átcsúszás. Végigmentünk, és jövőre megcsinálnánk újra.
Nem hazudtak a szervezők, amikor azt írták a szombati Balaton-átcsúszás előtt, hogy közösségi program lesz. Az emberek ráömlöttek a csontig befagyott tóra délelőtt tizenegykor, és ugyanolyan örömmel fedezték föl újra, mint a budapesti Szabadság hidat tavaly nyáron, amikor le volt zárva.
Egy morajló emberoszlop vonult Badacsonyból Fonyód felé, amikor kétfős csapatunkkal csatlakoztunk háromnegyed tizenkettőkor. A túlpartot nem lehetett látni a strandról, csak azt, hogy a menet eleje valahol jó messze eltűnik a fehérben. Korival, szánkóval, paplanernyővel, hokiütővel, kutyával, gyerekkel, síbottal, laposüveggel befogaltuk a tavat.
Komolyan vettem a felhívást, hogy milyen alapfelszerelés kell az öt kilométeres túrához: vásároltam egy kötelet, és úgy csavartam a vállamra, hogy én aztán bármikor kész leszek elhajítani egy bajba jutott sporttársnak, aki mellettem akar eltűnni a jég alatt. Nem kellett, és másnak sem volt rá szüksége.
„Nem szakadt be a jég senki alatt, csak esések miatt kellett segítséget nyújtani néhány indulónak” – mondta Bagyó Sándor, az eseményt biztosító Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) vezetője az MTI-nek. Tizenhat vízimentő pásztázta a terepet, délután három után mindenkit letessékeltek a jégről. Önkéntes munkában dolgoztak a szervezők és a mentők is, saját maguk állták a költségeket.
Viszont jól szórakoztam a kötéllel, amikor leültünk pihenni: lasszót csináltam belőle, és a termoszomra hajigáltam, amit három méterrel odébb pöcköltem a jégen. Amikor eltaláltam, magamhoz húztam, felhajtottam egy kupaknyi kávét, és éreztem, hogy mégiscsak eszetlen nagy királyok vagyunk, hogy a tó közepén a vízen ülve esszük az uzsonnánkat.
A haverommal gyerekkorunk óta korizunk, én a gimiben szezon alatt hetente jártam. Azóta évente két-három alkalommal kinézünk a műjégpályára, szóval nem voltunk kezdők és teljesen puhányok sem. Az álmom mindig az volt, hogy egyszer úgy korcsolyázhassak, mint Baradlay Ödön és az orosz pajtása Leonin A kőszívű ember fiaiban, amikor lezúzzák a farkasokat.
„Most már itt alattunk az országút, a Dnyeper, tudjuk, merre van előre; magunkkal hoztuk korcsolyáinkat, felkötjük és utazunk magunk emberségéből. A Dnyeperen egypár óra alatt bizonyosan lelünk katona-őrtanyát, egypár órai korcsolyázás pedig nekünk csak mulatság” – ez járt a fejemben.
Nahát a Balaton idén nem ilyen volt. Nem lehetett nyílegyenesen, vég nélkül csapatni a jégen. Félútig vidáman csúsztunk, néhány újrafagyott repedés volt csak az akadály, amik fölött át lehetett siklani. Ezt le is tudtuk negyed óra alatt. Aztán láttuk, hogy utcabál van a tó közepén, mindenki pihenget, korizgat, fényképezget, nézelődik, beszélget, és kiderült, hogy azért, mert eddig tartott a jó világ, és innentől hullámos és havas a jég. Néhol olyan szivacsos tetejű, amibe belesüllyed a korcsolya éle és serceg.
Volt viszont verhetetlen hangulat, közösségi élmény!, az öröm, hogy birtokba vettünk valamit, ami eddig is a miénk volt, csak nem tudtuk, hogy szabad. És mintha ugyanazok az emberek jöttek volna el, akik hokimeccsre is járnak: a lelkes szurkolók, akik nem bánják, ha kikap a csapat, mert az is mekkora dolog már, hogy Kanadával játszottunk, és döntetlenre hoztuk az első harmadot!
Arra is rájöttünk, hogy poénos kerülgetni a jégtorlaszokat, és kacskaringózni a befagyott hullámok között. Amikor pedig bakancsot kellett húzni, tényleg felfedezőnek éreztük magunkat egy kihalt tájon. Egy kicsit.
Az emberoszlop hossza alapján, és az alapján, hogy hány autó parkolt Badacsonyban, úgy becsülik, hogy 6-8 ezer ember ment el. Ez nagy meglepetés, mert a Balaton-átcsúszás Facebook oldalnak, ahol az infókat közölték, csak feleennyi követője van. A júliusi átúszáson szoktak ennyien indulni.
„Eddig mintha sok évtizedes álmot aludt volna a Balaton, de ideje ráébredni, hogy van, vagy lehetne egy komoly téli szezon is a tóparton, ha a vendéglátók ráébrednek végre, milyen tömegeket vonz ide egy jóprogram, és biztosítják hozzá a legelemibb feltételeket” – mondta nekem Kardos Gábor, a főszervező. Az Index hét évvel ezelőtt készített vele egy videót, már akkor azt tervezte, hogy ha az időjárás engedi, tömeges átcsúszást szervezne a jégre.
Igaza van: indulás előtt Badacsonyban a part közelében csak a benzinkút volt nyitva, ott vettünk egy palack vizet, pedig beültünk volna valahova egy szíverősítőre. Fonyódon négy helyet találtunk, ahol enni vagy inni lehetett valamit, ebből az egyik a lottozó volt, ami hála istennek kávézóként is üzemelt. A parton a strandkajáknak csak a nyári emlékét láttuk a csukott lángososbódé falán, pedig a túra után nekiestünk volna egy sajtos-tejfölösnek.
A fonyódi önkormányzat a rendezvény előtt közleményt adott ki. Azt írták: álláspontjuk szerint az esemény rendkívül baleset- és életveszélyes. Nem tűnt annak. Minket megnyugtatott, hogy a szervezők azt mondták, bejárták a terepet a túra előtt, és alkalmasnak találták rá a jeget.
Végül másfél órát voltunk a jégen, és jól kifáradtunk, úgy is, hogy nem siettünk egyáltalán. Jó kis sportos móka volt, minden évben lehetne ilyen. Ha nem is fagy be télen a Balaton, legalábbis minden évben felfedezhetnénk egy új közösségi teret.