Hétfőn lesz hetvenéves Richard Fosbury olimpiai bajnok amerikai magasugró, a róla elnevezett magasugró technika kidolgozója, emlékezett meg az MTI.

Az Oregon állambeli Portlandben született, magasugrással tizenegy éves korában kezdett foglalkozni. A hagyományos technikákkal nem ért el jó eredményeket, edzői azt fontolgatták, hogy eltanácsolják.

A sportág legjobbjai kezdetben az ollózást alkalmazták: a felugró láb irányába dőltek a léc fölött, és a lendítő lábra érkeztek. Két méter fölött először a guruló technikával jutottak át, majd kitalálták a hasmánt technikát, ennek legnagyobb alakja, a szovjet Valerij Brumel 1963-ban így ugrott 228 centiméteres világrekordot.

Az 1,93 méter magas Fosbury már egyetemista volt, amikor hosszas kísérletezés után megalkotta a flop stílust: a lendületet félkörben nekifutva szerezte, felugrás közben teljesen háttal került a léc elé, amelyen térdben behajlított lábakkal, hanyatt vetődött át. A sportág szabályai csak azt írják elő, hogy a versenyzőknek egy lábról kell elugraniuk, az átjutás módjáról azonban nem ejtenek szót.

A korábbi technikát használó vetélytársai a léchez minél közelebb igyekeztek elrugaszkodni, ő viszont – mivel parabolapályát írt le a levegőben – egyre távolabbról ugrott. Mindezt az tette lehetővé, hogy akkoriban már nem kemény homokra vagy érdes fűrészporra, hanem szivaccsal bélelt felületre érkeztek a magasugróléc túloldalán.

A technika nevét egy újságcikk adta, amelyben a sportolót ugrás közben ábrázoló kép mellé azt írták: Fosbury úgy néz ki, mint a csónakban fickándozó hal. Az újságírók kezdetben sokat küszködtek azzal, hogyan írják le a flop technikát, amelyet utánozni sem volt könnyű, az Oregoni Egyetemen, ahol Fosbury tanult, két év próbálkozás után sem sikerült senkinek elsajátítania.

Óriási előrelépés

Az 1968-as mexikóvárosi olimpia előtt egy évvel Fosbury még csak 61. volt a világranglistán, de a játékok évében egyetemi bajnok lett, és az olimpiai válogatón 2,16 métert ugrott. A csapat kuriózumaként emlegették, jót derültek az ismeretlen atlétán, aki furcsa módon háttal akar átugrani a lécen, nem sokan fogadtak volna rá, hogy túljut a selejtezőn. Ő sem nagyon erőlködött, a verseny kezdetéig csak egyetlen edzésre ment le, de azt is elmosta az eső, szavai szerint igazán csak nyomás alatt tudott teljesíteni.

A döntő négy órán árt tartott, az első ugró csak a 42. kísérlet után esett ki. A 80 ezer fős közönség kezdetben csendben unatkozott, de aztán felfigyeltek a különös amerikaira, akin először nevettek, később biztatni kezdték. Fosbury egyre inkább belelendült, minden magasságot elsőre vitt át, és amikor a 2,18 méteren is átjutott, már csak hárman voltak versenyben.

A 2,22 méteren a szovjet Valentyin Gavrilov kiszállt, egyetlen vetélytársa a szintén amerikai Ed Caruthers maradt, de az ő neve mögött öt sikertelen kísérlet állt. Amikor a lécet az olimpiai rekordot jelentő 2,24 méterre tették, a közönség már annyira izgult, hogy az ekkor beérkező első maratoni futót szinte észre sem vették.

Az első két kísérlet egyiküknek sem sikerült, Fosbury azonban harmadszorra átjutott a magasságon, és megszerezte az aranyérmet. A közönség kedvéért még megpróbálkozott a 229 centiméteres világrekorddal, de egyik kísérlete sem járt eredménnyel. A nekifutás előtt negyvenkétszer himbálta magát, és a közönség kórusban számolt: egy, kettő, ..., negyvenkettő.

Együtt élt a két technika

Világrekordot később sem ért el, de a Fosbury-flop szinte pillanatok alatt elterjedt a világon. A hasmánt és a flop egy ideig még együtt élt, az 1972-es müncheni olimpián a nyugatnémet Ulrike Meyfarth flop technikával ugrott 192 centiméteres világcsúcsot, de a nők között a kétméteres álomhatáron 1977-ben hasmánt technikával jutott át először az NDK-beli Rosemarie Ackermann.

1972 óta csak flop technikával nyertek érmet olimpián, ma már minden élsportoló így ugrik.

Magyarországon Major István volt, aki ezt a technikát tökélyre fejlesztette, három Eb-aranyat nyert vele fedett pályán.

Szabad téren a férfiak között a világrekordot 1993 óta a kubai Javier Sotomayor tartja 245 centiméterrel.

Fosbury az olimpia után visszatért az egyetemre, ahol 1972-ben mérnöki diplomát szerzett. A versenyszellem már nem hajtotta, az 1972. évi olimpiai játékokra sikertelenül próbált kijutni, nevét azonban örökre beírta a sporttörténetbe.

Sportpályafutásának befejezése után üzletember lett, de a sporttól sem szakadt el.

Gyerekeknek tartott atlétikai táborokat, négy évig elnöke volt az Olimpikonok Világszövetségének (WOA), és sportra buzdító jótékonysági munkát is végez.