Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Földi Imre, a Nemzet Sportolója

2017. április 23., vasárnap 10:28 | aznap frissítve

Két héttel 79. születésnapja előtt meghalt Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő, a Nemzet Sportolója - adta hírül a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja.

Földi Imre három olimpián is érmet tudott szerezni, két ezüstérem (1964 és 1968) után, 1972-ben, Münchenben nyerte meg az olimpiai aranyérmet, az 56 kilósok között. Ezzel ő volt az első magyar súlyemelő, aki olimpiai bajnok lett. (Baczakó Péter, a másik bajnok évek óta nincs közöttünk.)

Ötödik olimpiájáról, 1976-ban még egy ötödik hellyel tért haza, egy év múlva vállsérülése miatt abbahagyta.

Tizenháromszoros magyar bajnok volt egyéni indulóként, első címét 1957-ben szerezte, az utolsót 1976-ban. Húsz világcsúcs és félszáz magyar rekord fűződik nevéhez.

Kecskeméten született 1938. május nyolcadikén, de Tatabányára költözött, és a bányában lett lakatos, legnagyobb sikereit is a klub színeiben érte el, haláláig a városban élt. A városi sportcsarnok az ő nevét viseli.

Pályáját számos kitüntetéssel is elismerték. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1995-ben a MOB Olimpiai aranygyűrűjét, 1999-ben a Magyar Örökség-díjat. 2002-ben olimpiai érdemrendet vehetett át. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) 2005-ben őt választotta meg az évszázad súlyemelőjének, és 2009-ben kiérdemelte az IWF Aranyérdemrendjét is. 2007-ben lett a Nemzet Sportolója, 2009-ben Olimpiai emlékéremmel tüntették ki.

Edzőként is sikeres volt, irányításával lánya, Földi Csilla 16-szor nyert Európa-bajnokságot.

Rovatok