„Egész életünkben két percért dolgozunk. Ennyi időbe sűrűsödik bele minden adrenalin, ennyi telik el a szólítástól a kör végéig. A pályán századmásodperceken múlik minden. Okosak a lovak, a felhajtásból, a körülményekből megérzik, hogy milyen kaliberű versenyen vannak, ők is feszültebbé válnak ilyenkor. A világ egyik legnehezebb sportja ez, mert két élőlény dolgozik össze, és abból az egyik nem is tud beszélni.”

Az omahai döntőn pedig a ló és lovasa is korábban nem tapasztalt viszonyokkal szembesült. „Otthon próbálhatsz versenyeket szimulálni, de ilyen csilivili arénát, LED-ből épült korlátokat és a hangulatot nem tudod utánozni. Naponta húszezer néző volt kint, felfoghatatlan, én meg egy majdnem akkora városban lakom” – mondta a hajdúböszörményi Szabó Gábor, aki a nyíregyházi Timpex Ménesben lovagol napi 5-6 lovat.

Az Egyesült Államokban népszerű a lovaglás, nagy a presztízse,

A világkupadöntő, amely a világbajnokságnál is nehezebb, három versenynapból állt. A díjugratás szabályai nem bonyolultak, minél gyorsabban, minél kevesebb verőhibával kell teljesíteni a lovasoknak a pályákat. Ezek minden versenyen mások, a világkupán pedig mindennél nehezebbek, hiszen a pályaépítőknek a világ legjobb lovasait kell valahogy megrostálniuk.

A lovas világkupát 38 éve rendezik, a döntőbe valóban óriási presztízs bekerülni, mert a több tízezer versenyzőből csak a világ negyven legjobb lova és lovasa kerülhet be. A verseny története alatt nagyon kevésszer sikerült magyarnak kvalifikálnia magát. Szabó volt az ötödik, aki bekerült a top mezőnybe.

A tizenhat országot magában foglaló Közép-Európai Ligából a kvalifikációs szabályok szerint csak három díjugrató mehetett, Szabó a Varsóban rendezett ligadöntőben a második helyet szerezte meg.

„Az volt az érzésem, hogy ő és a ló is egyre jobban teljesített, ahogy emelkedtek a magasságok és a tét. Gábor nagyon hideg fejjel tud hozzáállni a versenyzéshez” – mondta Stróbl Dorottya, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára.

Az első napi vadászugratásban (itt minden hiba plusz négy másodpercet jelent) Szabó a 18. lett. A középdöntőben Szabó szavaival „őrült nehéz pályát kaptak”, a lovas három meredek, 160 centis akadálynál hibázott, de eredménye elég volt ahhoz, hogy a másnapi döntőben is indulhasson. A hármasugrásban hibázott, de összesített 21. helye így is nagy siker, többek közt megelőzte a négyszeres olimpiai bajnok Ludger Beerbaumot, és minden idők második legjobb magyar eredményét érte el. De arra még nem volt példa, hogy magyar lovas itthon tenyésztett lóval a döntő összes pályáját teljesítette volna.

 „Nem tudtam könnyek nélkül kibírni. Magyarországért is küzdöttünk, nemcsak magunkért tettük” – mondta Tárbály István, Bölcsész tulajdonosa.

A ménesgazda húsz évvel ezelőtt Franciaországból hozott szaporítóanyagot, és indított el egy több generációs sikeres vérvonalat. Bölcsész apja, Cabale is kiváló ugróló volt. A mostani világkupát megjárt ló 12 éves, az utóbbi néhány évben kezdett beérni, Szabóval öt éve dolgoznak együtt.

„Nagyon temperamentumos, szeleburdi kanca volt, de ahogy öregedett, egyre bölcsebb lett. Sokkal okosabban kezeli már ő is a versenyeket. Nagy az összhang közöttünk, többet vagyok vele, mint a barátnőmmel, minden rezdülését, hangulatát megérzem” – mondta lováról Szabó.

Tárbály 1993-ben egy korábbi állami gazdasági telepen kezdte felépíteni a ménesét, ma már több mint száz saját tenyésztésű lova van, egész családja dolgozik azért, hogy eredményesek is legyenek. Most Bölcsészre a legbüszkébb, de 2008-ban Pekingben is szerepelt két lova, az egyik az olimpián indult egy japán új-zélandi versenyzővel, a másik a paralimpián egy cseh lovassal.

A szövetség főtitkára arról is beszélt, hogy Szabó és a Timpex Ménes sikerét emeli, hogy nincs olyan profi hátterük, állatorvosi kiszolgálásuk, a lovassal foglalkozó mentáltrénerük mint a legtöbb külföldi riválisuknak. „Az is szerencsés konstrukció, hogy Tárbály István, olyan tenyésztő, aki a versenyeztetésbe is sokat öl, és fejlődik. A legtöbb tenyésztő egyszerűen csak eladja a lovait, hogy keressen rajtuk.”

Szabó úgy véli, hogy a jó teljesítményben a ló és a lovas is 50-50 százalékkal van benne. Jó lovat nem olyan könnyű találni, ezerből egy olyan van, amelyik a legmagasabb szinten is megállja a helyét. A legjobbak 160 centis akadályokon versenyeznek, de sok ló még az egy métert sem viszi át. Általában 3-4 éves korukban derül ki róluk, hogy mire lehetnek képesek. A magassági versenyeken két és félméteren is átugranak a legjobb lovak.

„Ez nem olyan mint a Forma-1, hogy egy jól beállított motorral az egész szezonban végigversz mindenkit, pillanatok döntenek, ezernyi dolog számít, a lónak és a lovasnak egyszerre kell hoznia magát.”

Szabó beleszületett a lovassportba, apja is díjugratóként versenyzett, így számára természetes volt, hogy lovakkal foglalkozik, póni fogathajtással is próbálkozott, de nagyobb kihívást keresett, így talált rá a díjugratásra.

„Gábor intelligens lovas, nem úgy nézi a pályákat, mint a többiek. Jó érzékű is, hamar szimbiózisba kerül a lóval. Nem a lovat próbálja meg saját képére formálni, hanem hozzá idomul. Jól is nézne ki, ha 500 kilós izomtömeget egy 70 kilós lovas akarna átformálni.” – mondta Tárbály.

A világkupadöntő a díjugratás egyik csúcsa, ahogy az olimpiai részvétel is. A három év múlva rendezendő tokiói olimpiára van is esély kijutni, mert a csapatok méretének csökkentésével egyidejűleg tíz öt csapattal ki is bővítették a mezőnyt. Magyarországnak a legjobb 20-ba kéne kerülnie. Remélhetőleg nem lesz nehezebb megugrani ezt a szintet, mint Bölcsésznek az 1,60-as magasságot.